Jövedelem

2019.04.01. 13:46

LMP: meg kell szüntetni a közszféra bértáblái közötti különbséget

Ungár Péter kijelentette: az azonos szintű végzettségűeknek azonos fizetés is jár.

Az LMP megalázónak tartja a szociális szektor dolgozóinak bérét, ezért a párt megszüntetné a közszféra bértáblái közötti különbséget.

Ungár Péter országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján kifejtette: ugyanolyan szintű végzettség esetén ugyanazt a bért kell fizetni a közszférában dolgozóknak, függetlenül attól, hogy a szociális, az oktatási vagy az egészségügyi szektorban dolgoznak.

A kormány az elmúlt tíz évben alapvetően nem emelte a szociális dolgozók bérét, csupán a pótlékokhoz nyúlt hozzá,

mindennek következtében jelenleg egy gyógypedagógus nettó 120 ezer forintot keres

- ismertette.

A szakmunkás minimálbér bevezetése csak tovább növelte a bérfeszültséget – tette hozzá.

A politikus kérdést kapott az LMP és az Európai Zöld Párt közötti feszültségekről. Kijelentette: kétségtelen, hogy vannak konfliktusok, a viszony azonban a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatához képest harmonikus.

Ugyancsak megkérdezték arról, hogy sajtóhírek szerint a volt Szeviép-vezér azt mondta: a cég fizette Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő házának felújítását. Ungár Péter álszentnek nevezte, hogy a kérdés a választási kampányban kerül elő, miközben szerinte „nem nevezhető sikeresnek” a korábbi kormányok elszámoltatása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában