döntött

2020.06.10. 21:46

Lezárt egy korszakot a Jobbik Heves megyei elnöke

A mai napon lemondott és ki is lépett a pártból.

Orbán Gábor Facebook-posztjában közölte, hogy a mai napon lemondott a Heves megyei Jobbik elnöki posztjáról, és kilépett a Jobbik Magyarországért Mozgalomból – írja a Magyar Nemzet.

„Sajnos a barátság és a bajtársiasság jelentősége alig négy hónap alatt teljesen eltűnt a pártból, helyettük megjelent a besúgás, hátba szúrás. Néhány hónap alatt tönkretették mindazt, amiért például én is sok társammal együtt éveken át becsülettel és alázattal dolgoztam.

Egy közösséget nem lehet megvásárolni, nem lehet ostoba és hazug körlevelekkel manipulálni. Egy közösséget megbecsülni kell. Véleményem szerint a regnáló vezetés bebizonyította, hogy teljesen alkalmatlan egy közösség vezetésére, de ahelyett, hogy magukban keresnék a hibát és lemondanának, inkább nem létező külső ellenségekre mutogatnak.

Ebben én már nem kívánok részt venni, a pártban mostanában zajló folyamatok az én értékrendemmel nem összeegyeztethetőek, és bár nehéz szívvel hoztam meg a döntésemet, azon változtatni már nem kívánok” – olvasható az immár csak volt Heves megyei Jobbik-elnök Facebook-bejegyzésében.

Sneider Tamás korábbi elnök arról beszélt, hogy besúgóhálózat működik a Jobbikon belül

Kitálalt a Jobbik pártügyeiről Sneider Tamás, valamint Varga-Damm Andrea, az Azonnalinak adott interjúban arról beszéltek, nagyon erőteljes szakmai leépítés zajlott a Jobbikban az utóbbi időben.

A beszélgetésből kiderült, papíron még mindig Sneider a pártelnök. – Még mindig én vagyok papíron a Jobbik elnökeként bejegyezve – csak május 12-én lejárt a mandátumom, így az én mandátumom már nem, Péteré pedig még nem hatályos. Itt már nincs szakmaiság.

Sneider Tamás azt is elmondta, hogy a tagságokat illetően egyértelműen gyors a leépülés.

Amikor Bencsik János és Bana Tibor kiléptek, megyéket vesztett a Jobbik szervezete. Ugyan papíron tizenegyezer tagja is van a Jobbiknak, de én a januári tisztújításon háromezer aktív Jobbik-taggal tudtam számolni, ez a szám pedig – mielőtt a velünk kapcsolatos mostani események elkezdődtek volna – már ezer főre csökkent le.

A korábbi pártelnök közölte, jelenleg egy szűk kör vezeti a Jobbikot. – Egy-két alelnök, a többiek pedig külső személyek. Közülük a Jobbik kommunikációs igazgatóját, Béres Ferenc Attilát ki lehet emelni, illetve Jakab Péter egyik munkatársát is. És persze ott van Gyöngyösi Márton is, aki nagyon csendes ember, de azért…

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában