Féltékenység

2019.08.28. 12:11

Letartóztatták a nyíregyházi kettős gyilkosság gyanúsítottját

A golyós vadászpuskából leadott mind a két gyilkos lövés az áldozatok hátát találta el.

Forrás: MTI

Fotó: Balázs Attila

A letartóztatást a Nyíregyházi Járásbíróság kezdeményezte – közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője szerdán.

Sterné Deák Andrea elmondta, H. M. letartóztatása, amelyet aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt rendelt el a járásbíróság, az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során meghozandó határozatáig, de legfeljebb szeptember 28-ig szól.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított idén júliusban tudta meg, hogy a felesége érzelmi kapcsolatba került egy másik férfival. A nő hétfő délben szóváltásba keveredett szeretőjével annak orosi háza előtt, de a történteket még aznap elmondta a férjének és sérelmezte, hogy a szeretője lekezelően beszélt vele.

A gyanúsított féltékenységből és a lekezelő magatartás miatt még aznap délután elment a sértett házához, ott az autójából engedéllyel tartott golyós vadászpuskájából célzott lövést adott le az udvaron tartózkodó másik férfira, aki erre bemenekült a házba.

A gyanúsított ezután kiszállt az autóból és a ház ajtaján keresztül hátba lőtte a férfit, aki a helyszínen meghalt – ismertette Sterné Deák Andrea.

A lövések hallatára a szemben lévő házból kiment az utcára az áldozat apja, akire a gyanúsított szintén rálőtt, de ez a lövés nem találta el az idős férfit.

Ezután az apa az utcán felelősségre vonta a gyanúsítottat, szóváltás alakult ki közöttük, majd amikor hátat fordított, a tettes egy újabb célzott lövéssel hátba lőtte. Az idős férfi a helyszínen meghalt.

A sajtószóvivő megjegyezte, a bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény jellege, kiemelkedő tárgyi súlya miatt indokolt a büntetlen előéletű gyanúsított letartóztatása, mert szabadlábon hagyása esetén fennáll annak veszélye, hogy a hatóság elől elszökne, elrejtőzne és a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna.

Borítókép:

A kettős emberöléssel gyanúsított férfit kísérik a letartóztatásáról döntő tárgyalásra a Nyíregyházi Törvényszék folyosóján Nyíregyházán 2019. augusztus 28-án. A 42 éves nyíregyházi férfi engedéllyel tartott golyós vadászpuskájával lelőtt két embert a nyírségi megyeszékhelyen.

MTI/Balázs Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában