gesztus

2020.07.20. 16:25

A magyar parlament nyitott a párbeszédre

A magyar Országgyűlés nyitott a holland parlamenttel történő párbeszédre a folyamatban lévő EU-csúcs sikeressége érdekében – közölte a magyar házelnök holland kollégájának írt levelében.

Budapest, 2020. július 14. Kövér László, az Országgyûlés elnöke a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekrõl szóló kormánypárti javaslatot ismerteti az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. július 14-én. A házelnök kijelentette, hogy az Országgyûlés nem fog az Európai Unió helyreállítási csomagjához kötött semmilyen politikai feltételt elfogadni. MTI/Kovács Attila

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Kövér László a holland képviselőház elnökasszonyának írt levelében kifejtette, a magyar és a holland parlament összeegyeztethetetlen mandátumokat adott kormányaiknak, olyan feltételekhez kötik a megállapodást, amelyekre tekintettel a magyar miniszterelnöknek, vagy fordított esetben a holland kormányfőnek kell vétóznia.

A házelnök szerint ebben a helyzetben kiváló alkalmat adhat a két parlament közötti párbeszédre a holland képviselők tervezett magyarországi útja, valamint a koronavírus-járvány miatt elhalasztott hágai látogatásának pótlása.

Kövér László a koronavírus-járvány által leginkább érintett uniós tagállamok segítése érdekében kéri holland kollégája együttműködését. „Remélem, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben ezzel is elősegíthetjük az erős Európához vezető út megtalálását” – fogalmaz a házelnök.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a most folyamatban lévő EU csúcs kulcsfontosságú az Unió jövője szempontjából.

„A koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági válsághelyzet kezelése érdekében számtalan tagállam szorul segítségnyújtásra és nem tagadhatjuk meg a velük való szolidaritást csupán azért, mert sem Hollandia, sem Magyarország nem tartozik a gazdasági válság által leginkább érintett országok körébe” – írta Kövér László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában