cseh bűnbanda

2019.01.15. 21:52

Kloroformos vödörcsapdákkal vadásztak a lepkékre

A tárgyaláson mindannyian beismerték a bűncselekmény elkövetését.

Természetkárosítás miatt jogerősen egy év két hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Berettyóújfalui Járásbíróság kedden azt a négy cseh állampolgárt, aki 2017 szeptemberében fokozottan védett szikibagolylepkékre vadászott a biharsági tájvédelmi körzetben – közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője. A bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket a bíróság elkobozta.

Dobó Dénes elmondta: a bíróság által megállapított tényállás szerint a négy cseh férfi évek óta jár környező országokba, elsősorban lepkék élőhelyeit tanulmányozni. A kloroformos csapdákban gyűjtött lepkéket pedig preparálás után eladják vagy kiállításokra viszik.

A Hortobágyi Nemzeti Park területén, a hencidai Csere-erdőnél – amely a Natura 2000 hálózat része – a négy vádlott 2017. szeptember 28-án este kilenc lepkecsapdát és egy lepkefogó ernyőt helyezett el. Azért ezt a területet választották, mert tudták, hogy ott található meg a fokozottan védett nagy szikibagolylepke és tápláléka, a sziki kocsord nevű növény. A kifejlett nagy szikibagolylepke – amelynek természetvédelmi értéke 250 ezer forint – mindig szeptember-októberben jelenik meg azon a területen.

A természetvédelmi őrök a négy cseh férfit tetten érték, a vegyszeres csapdákban pedig négy elpusztult nagy szikibagolylepkét találtak.

A csapdák egyértelműen alkalmasak voltak a fokozottan védett faj azonnali károsítására, elpusztítására. A kloroform gerinctelen állatoknál kis koncentrációban is azonnali halálhoz vezet – ismertette a szóvivő.

Hozzátette: a férfiaknál lévő, a lepkék begyűjtésére és preparálására alkalmas tárgyak – rovartű, kloroform, ölőüveg – arra utaltak, hogy a csapdákban maradó lepkék preparálása volt a céljuk. A nagy szikibagolylepke feketepiaci értéke egyedenként 100 euró is lehet.

A védett természeti területen a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges kutatáshoz, gyűjtéshez, kísérlet végzéséhez és jármű használatához is, a vádlottaknak ilyen engedélyük nem volt.

A tárgyaláson mindannyian beismerték a bűncselekmény elkövetését, elmondták, hogy a lepkéket preparálni akarták, majd az első- és harmadrendű vádlott gyűjteményébe kerültek volna.

Kovácsné Pajer Zsuzsanna bíró súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlottak több jogszabályt is megsértettek és társtettesként követték el a természetkárosítást. Enyhítő körülmény volt a vádlottak büntetlen előélete és beismerő vallomásuk. Az elsőfokú bíróság határozata jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában