Nébih-ellenőrzés

2017.12.14. 10:22

Kiszúrták a gyanús minőségű mézet

Két vizsgálat során több mint 10 tonna nem megfelelő minőségű mézet találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei -közölte a hatóság csütörtökön.

A tájékoztatás szerint az előzetes adatgyűjtést követően egy többszöri, mintavétellel egybekötött ellenőrzéskor a szakemberek 21 hordó – mintegy 3600 kilogramm – igazolatlan eredetű, illetve hamisított mézet találtak egy soltvadkerti méztermelőnél. A Nébih elrendelte a tételek forgalomból történő kivonását és megsemmisítését. A hatósági eljárás, valamint a bírság megállapítása folyamatban van.

A másik esetben egy élelmiszer-vállalkozás, miután az alapanyagként megvásárolt mézet gyanúsnak találta, felhívta a hatóságot élelmiszerbiztonsági és nyomon követési ellenőrzésre. A több mint 7,6 tonna – 42 hordó – kifogásolt mézet a vállalkozó saját hatáskörben kivonta a forgalomból, a felelősök felkutatása érdekében a Nébih szakemberei hatósági eljárást indítottak.

A bejelentő az általa üzemeltetett egység számára alapanyagként vásárolta meg a jelentős mennyiségű mézet, amelyről a cég megbízásából elvégeztetett laborvizsgálatok megállapították, hogy magas idegen cukortartalma miatt nem felel meg előírásoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában