Ország-világ

2020.07.22. 12:52

Kirúgták az Index főszerkesztőjét

Dull Szabolcsot decemberben nevezték ki. A főszerkesztői pozíció jelenleg betöltetlen marad.

Az Index.hu Zrt. igazgatósága mérlegelte az elmúlt időszak eseményeit, és

az igazgatóság elnöke a mai napon kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését.

Bodolai László elnök további intézkedésként a korábban megüresedett vezérigazgatói posztra Szombathy Pál igazgatósági tagot kérte fel, valamint szintén a mai nappal bekerült a társaság igazgatóságába Sztankóczy András, jogász, újságíró is – szemlézte az igazgatóság közleményét a Világgazdaság.

Bodolai László az Index munkatársaihoz eljuttatott tájékoztató levelében kiemelte, hogy az Index politikai függetlensége nem volt és most sincs veszélyben, jelenleg egy belső aggódás által generált bizonytalanság gazdasági hatása a legnagyobb veszély, ami a lapra leselkedik

Az utóbbi napok megmutatták, hogy a főszerkesztőnek nem volt módja a piaci helyzetet kedvezőtlenül befolyásoló belső folyamatokat megállítani vagy kontrollálni, ezért döntöttem a menesztéséről

– indokolta döntését Bodolai.

Az Index.hu Zrt igazgatóságából múlt héten távozott – a stratégiai partner – az Indamédia két vezetője, az így megüresedett egyik helyet tölti be Sztankóczy András

A korábban szintén megüresedett vezérigazgatói posztra az igazgatóság elnöke a mai nappal Szombathy Pál igazgatósági tagot nevezte ki,

valamint felkérte az igazgatóság tagjait, hogy azonnali hatállyal tekintsék át a társaság jelenlegi helyzetét, és a lehető leggyorsabb módon tegyenek javaslatot az igazgatóság számára a szükséges reorganizációs lépések megtételére.

A főszerkesztői pozíció jelenleg betöltetlen marad, ennek betöltéséről az igazgatóság később határoz – közölték.

A frissen kinevezett Szombathy Pálról azt írják, hogy az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett, 23 éves kora óta dolgozik újságíróként többirányú iparági tapasztalatokkal. Volt a köztelevízió belpolitikai főszerkesztője, a Hét című közéleti magazin főszerkesztője, műsorvezetője, képernyős a közmédián kívül az ATV, a Story Tv produkcióiban, az elmúlt tíz évben a Digisport reggeli magazinjának arca. A Magyar Hírlap főszerkesztőjeként a lap és kiadója teljes újraépítését, tulajdonosváltásait is levezényelte, a Zóna internetes magazin alapítója volt. Publicistaként az elmúlt tíz évben a pozsonyi Új Szó elemzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában