Az EP-ig ér a botrány

2021.09.17. 19:42

Kínossá vált Cseh Katalin a saját frakciójának?

Százmilliós adótartozások, adóhivatali végrehajtások, bedőlt cégek a Renew-frakció alelnöke és családja körül. Cseh Katalin botránya és az adóelkerülés már zavarja a liberális pártcsaládot is. Sőt a frakcióból való kizárása is szóba került.

Egyre nagyobb a botrány Cseh Katalin, az EP Renew Europe frakciójának alelnökének gyanús cégügyei körül, melyek már a pártcsaládon belül is kezdenek feszültséget okozni – írja a V4NA hírügynökség.

Cseh öt éven keresztül volt az ügyvezetője a Pannónia Nyomda Kft.-nek. Mint kiderült, a Cseh apja által alapított cég – melynek Cseh Katalin is az ügyvezetője volt – és a hozzá kapcsolatható cégháló több mint 13 millió eurónyi uniós támogatást nyert az elmúlt években, miközben a politikus és pártja legtöbbször azzal kampányol, hogy Magyarországon csak kormánypárthoz közeli vállalatok nyerhetnek ilyen pályázatokon. Ráadásul úgy változtatták a cégek telephelyét, hogy minél több uniós támogatáshoz juthassanak, és egy már létező technológia kifejlesztésére is kaptak támogatást.

Legutóbb újabb botrányos részletek derültek ki a Cseh-család üzleti múltjáról. A Kontra hírportál utánanézett az EP-képviselő édesapjának, Cseh Tibornak céges érdekeltségei körül, és „meglepő tendenciára” lettek figyelmesek, számolnak be róla egy videóban. A cégpapírokból kiderült, hogy

Cseh üzleti köre több esetben halmozott fel több mint százmillió forintos adótartozást, és számtalan adóhatósági eljárás is indult az érintett cégek ellen. Sőt, a százmilliós adótartozást felhalmozó cégeket rendre bedöntötték.

A Pannónia Nyomda Kft-t a liberális politikus apja, Cseh Tibor alapította és maga Cseh Katalin is ügyvezetője volt. A cégadatok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal húsz végrehajtást indított a cég ellen 2011 és 2020 között. Ráadásul ezeknek a végrehajtásoknak a jelentős része 2013 és 2018 között indult, amikor Cseh Katalin volt a cég vezetője.

„Vagyis a magát tisztakezűnek hazudó politikust komoly felelősség terheli abban, hogy nem kerültek befizetésre a közterhek a Pannónia Nyomdában” – jegyzik meg a videóban.

De Csehék több olyan cégben is vezető tisztségviselők voltak, melyeket rendre felszámoltak, miután tetemes adótartozást halmoztak fel.

A Mackensen Kft-ben Cseh Tibor 2008 és 2009 között volt vezető tisztségviselő és tulajdonosi érdekeltsége is volt a cégben. 2009 és 2014 között pedig üzlettársa, a Pannónia Nyomda jelenlegi ügyvezetője, Halász Gábor vette át az ügyvezetői pozíciót. A céget 2014-re felszámolták, de már 2010-re elérte a 100 millió forint feletti adótartozást.

A TIMP Kft-ben 1991 és 2010 között volt vezető tisztségviselő Cseh Tibor. Ennél a cégnél 2007-re gyűlt össze a 100 millió forint feletti adótartozás, 2010-ben pedig felszámolták és megszüntették a céget.

Hasonló volt a helyzet a Cseh és Lénárd Kft-nél is, aminek az EP-képviselő apja 2001 és 2005 között volt vezető tisztségviselője, sőt később tulajdonos is volt benne. A cég 2007-ben érte el a 100 millió forint feletti adótartozást, amit 2009-ben a cég felszámolása és megszüntetése követett.

Az Osoha NRG Kft-nél pedig olyan súlyos dolgok történtek, hogy Cseh Tibor tulajdonostársát 2023-ig eltiltották a cégvezetéstől.

A V4NA információi szerint Cseh Katalin és botránya már európai parlamenti frakciójában is kezd egyre többeket zavarni,

mivel rossz fényt vet a liberális pártcsaládra az adóelkerülési ügy, illetve túlságosan reflektorfénybe kerülnek ezáltal.

A botránnyal kapcsolatban a hírügynökség megkereste a Renew Europe képviselőcsoport elnökét, Dacian Ciolost. Arról kérdezték, hogy mikor tárgyalják Cseh kizárását a frakcióból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában