Covid–19

2021.11.29. 18:50

Kína egymilliárd adag vakcinát ajánlott fel Afrikának

Kína egymilliárd adag koronavírus elleni vakcinát ajánlott fel Afrikának a járvány elleni küzdelemhez – derült ki Hszi Csin-ping kínai elnök hétfői beszédéből, amelyet videókapcsolaton keresztül mondott el a Kína és Afrika együttműködéséről Dakarban rendezett fórum résztvevőinek.

A kínai elnök kijelentette: országa 600 millió adag védőoltást juttatna el adomány formájában, a többit pedig afrikai országok és kínai vállalatok közötti együttműködés részeként állítanák elő. Az egymilliárd dózissal Afrika lakosságának 60 százalékát olthatnák be a jövő évben – mondta.

Az oltóanyagok mellett Kína egészségügyi csapatokat – összesen 1500 embert – is küldene Afrikába a járvány kezelésére.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint Afrika lakosságának jelenleg alig több mint 7 százaléka kapott védőoltást.

Kína eddig immár több mint 1,7 milliárd adag koronavírus elleni oltóanyagot biztosított több mint 110 ország és szervezet részére. Mások mellett 50 afrikai országnak, valamint az Afrikai Unió Bizottságának juttatott vakcinaadományokat.

Hszi elmondta továbbá: Peking arra ösztönzi majd a kínai vállalatokat, hogy a következő három év során legkevesebb 10 milliárd dollár értékben fektessenek be Afrikában. Emellett 10 milliárd dollárnyi hitellehetőséget biztosít az afrikai kis-és középvállalatok fellendítése érdekében. Kína ezeken felül elenged idén esedékes, kamatmentes kölcsönöket a járvány által súlyosan érintett gazdaságok megsegítésére.

Kína 2009 óta Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere, és jelentős beruházásokat hajt végre a kontinensen. 2019-ben a kínai közvetlen beruházások értéke az afrikai országok ipari szektorába az előző évhez képest 9,9 százalékkal növekedett, és elérte a 2,59 milliárd dollárt. Az Afrikába irányuló befektetések ezzel 3 százalékkal magasabb ütemben nőttek Kína külföldre irányuló befektetéseinek összességénél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában