nemzetbiztonsági törvény

2021.07.30. 16:34

Kilenc évet kapott a rendőröket motorral elütő hongkongi ellenzéki

Börtönbüntetéseket szabott ki egy hongkongi bíróság pénteken az új nemzetbiztonsági törvény megszegéséért elsőként elítélt emberre – jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

Leon Tongot terrorizmus bűntettéért nyolc, szakadár cselekmény elkövetéséért pedig hat és fél év szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Az utóbbi büntetésből öt és fél évet az elsővel párhuzamosan tölthet le, így összesen kilenc évet kell leülnie.

A korábban pincérként dolgozó, 24 éves férfi ellen amiatt emeltek vádat, mert tavaly július 1-jén – egy nappal a nemzetbiztonsági törvény érvénybe lépése után – motorkerékpárral rendőrök közé hajtott, miközben a 2019-es kormányellenes tüntetések jelmondatát („Szabadítsuk fel Hongkongot – napjaink forradalma”) hirdető zászlót tartott a kezében. Az ügyét tárgyaló, három bíróból álló tanács kedden ismertetett, 69 oldalas ítéletében úgy foglalt állást, hogy Tong jelentős kárt okozott a társadalomnak amikor súlyosan megsebesített három rendőrt, aki megpróbálta útját állni. Úgy találták továbbá, hogy a zászlón hirdetett szlogennel megpróbált másokat is „szakadár tevékenységre buzdítani”.

A nemzetbiztonsági törvényhez kapcsolódó ügyekben ítélkező háromfős bírói bizottság tagjait Carrie Lam hongkongi kormányzó jelölte ki.

A pekingi kormányzat által Hongkongra szabottan kidolgozott és tavaly júniusban bevezetett nemzetbiztonsági törvény tiltja a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére külföldi országokkal, vagy külső elemekkel való összejátszást, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának.

A törvény bírálói szerint azonban a jogszabály súlyosan csorbítja a hongkongi szabadságjogokat, márpedig Kína az „egy ország, két rendszer” elve alapján nagy fokú autonómiát ígért Hongkongnak a korábban brit gyarmati uralom alatt álló város az anyaországhoz történő 1997-es visszakerülését követő ötven évre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában