Járvány

2021.06.22. 14:59

Kazahsztán fővárosában is megjelent a delta variáns

Kazahsztánban is kimutatták a koronavírus delta variánsát, a mutációt a fővárosban azonosították – jelentette be a kazah egészségügyi miniszter a keddi kabinetülésen.

Alekszej Coj egyúttal felszólította a tartományi kormányzatokat, hogy készüljenek fel az új, kórházi ellátást igénylő megbetegedésekre.

Hozzátette, hogy Nur-Szultánban – Kazahsztán fővárosában – a múlt heti adatokhoz képest 40 százalékkal nőtt az igazolt fertőzöttek száma.

Közép-Ázsiában nemrég minden országban megugrottak a fertőzésszámok. Kirgizisztánból közel egy éve nem látott növekedést jelentettek, ennek nyomán a hatóságok Biskekben az otthoni munkavégzést javasolták azoknak, akik megtehetik.

Nőtt az újonnan azonosított fertőzöttek napi száma Üzbegisztánban is, Taskent pedig bejelentette, hogy lezárja a szomszédos Afganisztánnal közös határát az ottani romló járványhelyzet miatt.

Tádzsikisztán a héten azt közölte, hogy január óta először bukkantak ismét fertőzöttekre. A kormány az új eseteket a lakosság hanyagságával magyarázta, s leszögezte: szigorúbban veszik a társadalmi távolságtartásra vonatkozó szabályok betartását, és fokozottabban fogják ellenőrizni az érkező repülőjáratokat.

Szakértők figyelmeztettek arra, hogy a 70 millió lelket számláló térségben alacsony az oltottak száma, így ezen országokat a koronavírus fokozottabban veszélyezteti.

A régió legfejlettebb államának számító Kazahsztánban keddig a lakosság csupán kilenc százaléka kapta meg a vakcina mindkét dózisát, Üzbegisztánban ez az arány három és négy százalék között van, míg a rosszabb gazdasági mutatókkal rendelkező Kirgizisztánban és Tádzsikisztánban kevesebb, mint egy százalék.

A The Lancet című brit orvosi szaklap egyik, számos kirgiz weboldalon is idézett cikkében a szakemberek nem zárják ki, hogy Kirgizisztánban a nyáron a világ egyik legmagasabb halálozási rátája alakulhat ki, lehetségesnek tartva a 100 ezer emberre eső, akár több mint 256 halálesetet is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában