Ország-világ

2021.01.02. 13:33

Tévhitek a védőoltásokról (videó)

Számos tévhit, álhír és elbizonytalanító információ jelenik meg a védőoltásokról, miközben már bizonyított, hogy a Pfizer vakcinája biztosítja a koronavírus elleni védelmet – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a vakcina beadásának valós részleteiről.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatót tart a fiúk HPV-oltásáról az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2020. szeptember 21-én. Ősztől a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást.

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A miniszter emlékeztetett: a védőoltások már bizonyítottak, hiszen azokkal már eddig is számos fertőző kórt sikerült leküzdeni. Rámutatott, hogy nem a védőoltástól kell tartanunk, hanem a fertőzéssel járó kockázatoktól. Amellett, hogy a vakcináknak kiemelt jelentőségük lesz a védelem kialakításában, továbbra is be kell tartani a járványügyi intézkedéseket – hívta fel a lakosság figyelmét.

Végül felsorolta azt a három csoportot, akik számára nem javasolják a Pfizer-vakcinák beadását: a várandósok, akik kórelőzményében anafilaxiás reakció szerepel, vagy allergiásak a védőoltás bármely összetevőjére.

Borítókép: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában