Ország-világ

2021.06.15. 06:13

A főpolgármester tudatosan csapja be a zuglóiakat

Újabb felvonásához érkezett a baloldali előválasztás Zuglóban. Karácsony Gergely úgy nyilatkozott, hogy Tóth Csaba MSZP-s képviselővel a konfliktusa már a múlté. Eközben Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció politikusa értetlenül áll az előtt, hogy pártja Tóthot támogatja Zuglóban, míg Várnai László, a CivilZugló Egyesület elnöke szerint a Párbeszéd társelnöke a Tóth melletti kiállásával kárt okoz a kerületnek.

Budapest, 2018. március 8. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje (b) és Tóth Csaba XIV. kerületi MSZP-s országgyûlési képviselõjelölt az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok nõnap alkalmából tartott rendezvényén a Sugár üzletközpont elõtt 2018. március 8-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A korábbi konfliktusok ellenére Karácsony Gergely a napokban már úgy nyilatkozott az RTL Híradónak, hogy „szerinte Tóth Csaba az ellene felhozott vádakat érdemben tudja majd cáfolni az előválasztáson”. Arra a kérdésre, hogy sikerült-e tisztáznia Tóthtal a személyes súrlódásaikat, úgy válaszolt a főpolgármester, hogy azokat már a múlt részének tekinti.

Emlékezetes, hogy Karácsony még Zugló polgármestereként arról beszélt egy nyilvánosságra került hangfelvételen: örül annak, hogy egyelőre „le van dugózva” a konfliktus Tóth Csabával, aki egyébként szavai szerint többször is megfenyegette őt és családját is. Azt is mondta, ha nem nyeri meg a főpolgármester-választást, és visszamegy Zuglóba, akkor ott „elássák”.

Várnai László, a CivilZugló Egyesület elnöke blogján úgy reagált: Karácsony „e kiállásával nemcsak Zuglónak okoz kárt, tartja fenn az évtizedes kerületi stagnálást okozó korrupciót, de Tóthot támogatva az összefogás hitelességét is aláássa. Pedig elég lett volna akár hallgatni is…”

„Ráadásul Karácsony tudatosan csapja be a zuglóiakat, az elmúlt öt év után újabb öt évre beáldozná a XIV. kerületet egy elvtelen alkuért, a saját miniszterelnökségéért és Tóth Csaba politikai karrierjének megmentéséért”

– hangsúlyozta.

Várnai – aki egyúttal a zuglói önkormányzati képviselő-testület tagja is – a főpolgármester nyilatkozata kapcsán elmondta:

Öt éven át viaskodott vele, igaz, leginkább alulmaradva. Tóth öt éven át alázta meg, erőltetett rá rossz, Zuglónak ártó gazdasági döntéseket, a sajtó előtt számos esetben kínos magyarázkodásra kényszerítve Karácsonyt, és torpedózta frakciójával a legjobb indulatú párbeszédes előterjesztéseiket – és most őt ajánlja.

Milyen lehet egy ilyen mosolygó vállveregetés után este otthon tükörbe nézni? Mennyi Unicum és milyen gerinc kellhet ehhez?

– tette fel a kérdést Várnai.

Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció politikusa is megszólalt a zuglói fejlemények kapcsán. Felidézte, hogy tíz évvel ezelőtti megalakulásakor a DK – kezdetben még mint az MSZP egyik platformja – a szocialista párt átformálására törekedett.

„Az MSZP-t abban az időben körbevette a korrupció, a párton belüli tisztázatlan üzelmek gyanúja, [...] a DK mint párton belüli szerveződés megalakításánál, majd MSZP-ből történő kiválásnál és az új párt megalakításánál ez volt az egyik fő szempont. Ennek ismeretében egyszerűen megmagyarázhatatlan, hogy hogyan támogathatja a DK az előválasztáson Hadházy Ákossal szemben Tóth Csabát Zuglóban”

– emelte ki Bauer.

Borítókép: Karácsony Gergely (b) és Tóth Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában