Furikázás

2021.12.01. 18:55

Karácsony hivatali autójával járhatta be Magyarországot

Úgy tűnik, Karácsony Gergely főpolgármesternek nem csak a fővárosi munkájához kell a hivatali autó – írta meg a Mandiner. A lap összeírta, hogy merre járhatott Karácsony Gergely autója.

Úgy tűnik, Karácsony Gergely főpolgármesternek nem csak a fővárosi munkájához kell a hivatali autó – írta meg a Mandiner nyomán a Magyar Nemzet. A lap szerint az SDZ-323 rendszámú, hamuszürke Toyota Prius Plug-In Hybrid a baloldali városvezető kormányfőjelölti kampányának vidéki helyszínein is feltűnt – Gyurcsány Ferenc korábbi testőre, Handl Tamás mellett.

Mint írták, azt tudni lehet, hogy 2020. január 10-én a Főpolgármesteri Hivatal kiírt egy közbeszerzést, amellyel egyetlen személyautót szeretett volna vásárolni. A G7 akkor azt írta, „egy plug-in hibrid, benzin és elektromos meghajtású személygépjárműről volt szó, szürke színben. A kért felszerelési lista egy olyan autóra utalt, amely nem fapados ugyan, de luxus nincs benne, inkább alsó hangon van felszerelve a ma szokásos, gyakorlatilag már alapból járó extrákkal.”

De a kért méretek arról árulkodtak, hogy a Hivatal nem tartotta elég nagynak a kompakt méretet (ilyen például a VW Golf, a Honda Civic, a Skoda Octavia), ennél nagyobb autóra lenne szükségük. Az első kiírás nem volt sikeres, mivel az egyetlen pályázó, a Toyota Sakura Kft. 9,3 millió forintért olyan autót kínált, amelynek tengelytávja, környezetvédelmi besorolása és a fényszórómosója nem volt megfelelő. A második nekifutást viszont már sikerrel vette mind a Hivatal, mind pedig a kiskunfélegyházi székhelyű CPM Hungary Kft. Összehasonlítva a két közbeszerzést, a feltételek alig különböznek (a méreteken, a gépkocsi meghajtásán például nem változtatott a Kiíró), a korábban kifogásolt paraméterek – amelyek a Prius műszaki tartalmaira hajaznak – márciusban már megfeleltek Karácsonyéknak.

A mandiner összeírta hogy merre járhatott Karácsony Gergely autója

  • Augusztus 27-én pénteken, az Azonnali tudósítása alapján a baloldali városvezető hivatali autóval mehetett kampányolni Kecskemétre. A rendszám ugyan nem látszik, de egy szürke Toyota Prius és a mellette álló Karácsony látszódik a képeken.
  • Szeptember 11-én szombaton egy komlói kampányrendezvényen tűnik fel a háttérben egy parkoló hamuszürke Toyota Prius – zöld rendszámmal. Az előtérben az ellenzéki választás miatt kampányoló párbeszédes társelnök tűnik fel. A videót ITT tudják megtekinteni.
  • Három nappal később, szeptember 14-én kedden Érden tartott fórumot a főpolgármester. A Telex két nappal később publikált portréfilmjében több alkalommal is feltűnik egy sötétszürke Toyota Prius a parkolóban. Bár a rendszám itt sem látható.
  • Egy napra rá, szeptember 15-én a Mediaworks Hírcentrum felvételein már látható a gépjármű rendszáma, színe, típusa és maga Karácsony Gergely is, aki ekkor épp a szentendrei kampányhelyszínt igyekezett elhagyni. A háttérben egyébként feltűnik a HÉV végállomása.
  • Szeptember 22-én szerdán Hatvanban volt a városvezető országjárásának egyik állomása. A Mediaworks Hírcentrum videóján ismét látszódik az autó rendszáma, színe, típusa, és az is, hogy míg a főpolgármester kampányol, addig a gépkocsi vezetője (egy ideig biztosan) a buszmegállóban várakozik.
  • Október 5-én kedden Hódmezővásárhelyen is feltűnik a háttérben egy hamuszürke Toyota Prius. Karácsony épp az ellenzéki előválasztási procedúrát végül megnyerő Márki-Zay Péterhez jött egyeztetni.

Borítókép: Karácsony Gergely (jobbra)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában