bűnügy

2018.11.06. 12:34

Jogsija és engedélye sem volt, taxival menekült a rendőrök elől

A férfi beismerte tettét, három évet kapott.

Nem jogerősen három év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek több rendbeli közúti veszélyeztetés bűntette, illetve rongálás vétsége miatt egy férfit, aki igazoltatás elől menekülve több autót megrongált és gyalogosok életét is veszélyeztette a fővárosban – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a vádlott nem rendelkezett jogosítvánnyal és taxiengedéllyel.

A főügyész felidézte: a 25 éves férfi több kilométereken keresztül menekült taxijával az őt üldöző rendőrök elől, ezalatt számos közlekedési szabályt megszegve összeütközött egy tehergépkocsival, ezt követően pedig a Szabadság híd előtt egy szabálytalan előzés közben két másik gépkocsinak is nekiütközött. A férfi végül az I. kerület, Várkert rakparton elvesztette az uralmát az autója felett és a szalagkorlátnak ütközött.

A vádlott szándékos és súlyos közlekedési szabálysértéseivel közvetlenül veszélyeztette több sofőr és gyalogos testi épségét is – mutatott rá a főügyész.

A bíróság által tartott előkészítő ülésen a vádlott a bűncselekmények elkövetését beismerte, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a bíróság nyomban ítéletet hirdetett és a három év letöltendő börtönbüntetés mellett tíz évre eltiltotta a közúti járművezetéstől a férfit – írta.

Az eljáró ügyész a büntetés súlyosításért fellebbezett, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítését indítványozta – közölte Ibolya Tibor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában