botrány a jobbikban

2020.05.18. 19:18

Jakab Péter visszahívta Sneider Tamást az Országgyűlés alelnöki posztjáról

Hétfőn a Jobbik-frakció vezetése arról döntött, hogy a jövőben nem Sneider Tamást delegálná az Országgyűlés alelnöki posztjára. A hivatalos indoklás szerint nem személyi kérdésről van szó.

Ennek ellentmond, hogy a volt pártelnök többször is súlyos kritikát fogalmazott meg a januárban felálló pártvezetéssel szemben – írja az Origo.

Jakab Péter Gyurcsány-közeli pártelnök alatt sincs rend a szervezetben.

A Magyar Hang értesülései szerint a Jobbik képviselőcsoportjának elnöksége hétfőn visszahívta Sneider Tamást a parlamenti alelnöki posztról, helyére Balczó Zoltánt, a párt parlamenti képviselőjét javasolják.

Folytatódó belharc

Szilágyi György, a párt szóvivője a lap információit megerősítette. A politikus arra hivatkozott, hogy Balczó Zoltán komoly politikai múlttal rendelkezik, korábban már volt parlamenti alelnök, illetve az Európai Parlamentben is többéves képviselői munka áll mögötte. Hangsúlyozta, hogy annak alapján döntöttek, mi a legjobb a pártnak. Ezt nem személyi kérdésnek nevezte, hanem annak, hogy az adott pozícióra a legalkalmasabb embert találják meg.

Némileg sántít Szilágyi magyarázata, hiszen

Sneidert többen is az új pártvezetés ellenzékéhez sorolják, aki ráadásul nem egyszer kritizálta Jakab Péter politikáját.

Mint ismert, a januári tisztújítást megelőzően kiújultak a szervezeten belüli csatározások, hiszen Szávay István és köre nem nézte jó szemmel, hogy Jakab Péter elnökjelölt feltételek nélkül összefogna a baloldallal, benne a DK-val. A kongresszuson Jakab totális győzelmet aratott, ami után a pártvezetés megkezdte a párt belső ellenzékéhez tartozó politikusok kiszorítását.

Ebben a feszült helyzetben posztolt Sneider egy váratlant. Szabó Gábort a pártigazgatói poszton váltó Lejer Zoltán fenyegető hangvételű posztjára szerepéből kivetkőzve úgy reagált, hogy „a zsarolásnak nem engedek”.

„Nagyon sajnálom, hogy a Jobbik elnöksége azt a következtetést vonta le a távozó országgyűlési képviselők búcsúüzeneteiből és a lassan tömeges kilépési hullámból, hogy nyilvánosan kell megzsarolni a képviselőtársaimat és engem. Határozottan szeretném leszögezni, hogy engem sem a saját pártom, sem más párt nem zsarolhat meg!

Jobbikosként külön szégyellem, hogy a kiadott közlemény azt sugallja a magyar társadalomnak, hogy a képviselőtársaim sakkban tarthatóak egzisztenciális fenyegetéssel. Ezzel a demokráciába vetett kevéske maradék hitet is elveszik a magyar emberektől!”tette hozzá.

Reakció Sneidertől

Ha az ember megment egy közösséget, és annak a közösségnek a vezetője úgy dönt, hogy meg kell őt büntetni ezért, akkor ez nem tölt el örömmel„ – így reagált az Azonnalinak a kigolyózott Sneider Tamás, aki elismerte visszahívását. Hozzátette, korábban többször helytelenítette Jakabnál a párton belüli tisztogatásokat, arra utalva, hogy ez lehet eltávolításának indoka. Leszögezte, a történtek ellenére nem lép ki a Jobbikból.

Nincs rend a Jobbikban

Emlékezetes: Vona Gábor 2018-as leköszönése után Sneider Tamás lett a Jobbik elnöke, miután legyőzte az akkor még a szintén a pártban politizáló és a vezetésre aspiráló Toroczkai Lászlót. A politikus azóta több egykori jobbikossal már a Mi Hazánk nevű pártot irányítja.

Hiába történt váltás a Jobbik élén, továbbra sincs rend a szervezetben. Az Origo legutóbb arról számolt be, hogy komoly törésvonal alakult ki a jól fizetett, a helyi alapszervezetek felett hatalmat gyakorló regionális igazgatók és az egyszerű párttagok között. Ennek fő oka az, hogy a pártfunkcionáriusok a párt nehéz anyagi helyzete ellenére halmozzák az állásokat – írta a lap korábban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában