érdekszféra

2020.02.14. 10:29

Izrael szíriai fegyverraktárakat bombázott le, heten meghaltak

Izrael légicsapást mért szíriai fegyverraktárakra az éjszaka, a támadás következtében hét fegyveres életét vesztette Szíriában – jelentette péntek reggel külföldi forrásokra hivatkozva a Jediót Ahronót című izraeli lap online változata, a ynet.

Az angliai székhelyű Szíriai Emberi Jogok Megfigyelőközpontjának jelentése szerint a légitámadás hét áldozata közül hárman a szíriai hadsereg katonái, négyen pedig az iráni Forradalmi Gárda harcosai voltak.

A csütörtökön, röviddel éjfél előtt végrehajtott támadás célpontja a damaszkuszi repülőtér szomszédságában található öt iráni fegyverraktár volt. A szaúd-arábiai al-Hadat televízió híradása szerint izraeli csapás ért a Damaszkusztól délre lévő al-Kiszva térségében is egy már több ízben támadott katonai létesítményt.

A repülési adatok szerint az izraeli légierő néhány órával azt követően hajtotta végre a csapást, hogy a damaszkuszi repülőtérre megérkezett egy Teheránból küldött lőszerszállítmány.

A külföldi beszámolók szerint az izraeli légierő vadászrepülőgépei a Golán-fennsík és Dél-Libanon légteréből lőtték ki rakétáikat Szíria felé. A szíriai televízió arról számolt be, hogy éjjel háromnegyed 12-kor a Golán-fennsík felől érkező ellenséges rakétákat észleltek, amelyek közül néhányat megsemmisített a szíriai légvédelem. Az al-Manar libanoni tévétársaság tudósítója Dél-Libanon légterében kapott lencsevégre egy rakétát indító vadászgépet.

Az izraeli hadsereg nem kommentálta a szíriai célpontok elleni támadás hírét, összhangban azzal a többéves gyakorlattal, amely szerint az ilyen külföldi célpontok elleni műveleteket Jeruzsálem nem erősíti meg, és nem is cáfolja.

A külföldi források Izraelnek tulajdonították azokat az egy héttel ezelőtti légicsapásokat is, amelyekben Szíria területén 23 ember halt meg, köztük három iráni.

A múlt heti incidensnél Moszkva azzal vádolta Izraelt, hogy támadásával veszélyeztetett egy utasszállító repülőgépet. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy a mostani támadás idején a szíriai légtér üres volt, az adott időpontban nem voltak utasszállítók a levegőben.

Izrael régóta azzal vádolja Iránt, hogy Szíriában állandó katonai jelenlétet épít ki, ami Izrael biztonságát fenyegeti. Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerdán azt mondta a katonai rádiónak, Izrael nem engedi meg Iránnak, hogy megvesse lábát a zsidó állam északi határa mentén, s rámutatott, hogy Jeruzsálem „számtalan” támadást hajtott már végre ennek megakadályozása érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában