Ország-világ

2021.02.27. 18:58

Ismét álhírt terjeszt a Demokratikus Koalíció

A gyurcsányista párt szóvivője álhírekkel próbál hangulatot kelteni a kormány ellen.

Barkóczi Balázs, a gyurcsányista Demokratikus Koalíció szóvivője a szombati, Facebookon tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy pártja vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter ellen.

Azt kértük, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottsága bontsa fel a zárt borítékban leadott házastársi vagyonnyilatkozatot is – közölte Barkóczi. Hozzátette: beadványukra Hargitai Miklós, a bizottság elnöke azóta sem reagált – írja a Magyar Nemzet

A DK szóvivője – pártjához méltóan – a videóban is felolvasta kérdésként azt az álhírt, amelyet a baloldali média nagy erőkkel igyekezett terjeszteni az elmúlt hetekben: „Az országnak joga van megtudni, hogy hogyan jutott Rogán Antal családja ötszázalékos önrésszel másfél milliárd forinthoz!”

Az eset pikantériája, hogy a Barkóczi által feltett kérdésben rejlő sugalmazást maga a pénzintézet is cáfolta.

Azt írták, a Budapest Bank Zrt. nem kötött földvásárlási célú hitelszerződést a miniszter feleségével, sem pedig családjával, ennek megfelelően nem folyósított hitelt erre a célra.

Hamis és megtévesztő minden ezzel ellentétes állítás és közölt feltételezés – szögezte le a pénzintézet.

Mint azt a baloldali sajtó – tévesen – megírta, a kölcsön egy földvásárlási ügylet finanszírozására szolgált volna. Ám mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, sem Rogán Antal, sem felesége, sem pedig utóbbi családja nem vásárolt földeket.

Az egész földvásárlási ügyet hazugságokon alapuló gyűlöletkampányra használta fel a baloldali sajtó. A cikkek megjelenése előtt engem egyik orgánum sem keresett meg, nem voltak kíváncsiak arra, hogy az általuk szerzett információk valóban igazak-e. A feleségem állami banktól hitelt nem kapott, és semmilyen föld nem került a tulajdonába. Ráadásul a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni – mondta a Magyar Nemzetnek Rogán Antal, aki házastársa védelmében szólalt meg a Magyar Nemzetnek korábban.

A hivatalos iratok is cáfolják, hogy létrejött volna a földvásárlás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában