Ország-világ

2021.11.17. 08:26

Így csal Jakab Péter az Országgyűlés által bérelt lakással

A Jobbik két vezető politikusa nem akarja megvárni, míg a pártelnök kíméletlen önzése végképp padlóra küldi a pártot, ezért leleplezik a vezetőt.

Budapest, 2021. szeptember 20. Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője felszólal az Országgyűlés őszi időszakának nyitóülésén 2021. szeptember 20-án.

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A Jobbik két vezető politikusa kereste meg közvetítők révén a Bors szerkesztőségét. Mint elmondták, elegük lett abból, ahogy Jakab Péter a Jobbikot vezeti és képviseli, és több ügyről is leleplező dokumentumokat ígértek. Nem akarják megvárni, míg a pártelnök kíméletlen önzése végképp padlóra küldi a pártot. Elsőként Jakab kamu lakásbérletéről hoztak bizonyítékokat.

Jakab Péter a hivatalos szerződések szerint Budapesten, a XI. kerületi Fraknó utcában bérel egy lakást évi csaknem hárommillióért, amelyet az Országgyűlés hivatala fizet. De ez csak papíron van így.

Az ebben a trükk, hogy a pártelnök egyáltalán nem lakik a lakásban, hanem azt kiadták másnak, valószínűleg ugyanennyiért. Vagyis a lakás tulajdonosával, aki Jakab régi jó ismerőse, a duplázással akár évi hatmilliót is zsebre vághatnak. Sunyi trükk, de jól jövedelmez.

Jakab mindeközben, hogy összezavarja a közvéleményt, afféle elterelő hadműveletként egy posztban az állította, hogy rövidesen egy Etele utcai, 4. emeleti lakásba költözik. Ebből azonban semmi sem volt igaz.

A Bors újságírói természetesen ellenőrizték a Jobbik vezetői által bemutatott dokumentumokat, a hivatalos lakásbérleti szerződést az Országgyűlés Hivatalával és elmentek a Fraknó utcai házhoz is.

A Fraknó utcai gondnok elmondta, hogy

Jakab Péter soha, egyetlen napig sem lakott az ingatlanban, a környékén sem látták soha.

Ezt a lakásszomszédok is kivétel nélkül megerősítették, ők sem találkoztak egyetlen alkalommal sem a Jobbik elnökével.

A Bors kérdésére a ház gondnoka kamera előtt is elmondta, hogy

valójában egy hölgy bérli az ingatlant, kizárólag őt látják ki- és bemenni a lakásba.

A Jobbik politikusai tájékoztatták a Bors munkatársait arról is, hogy a „kamulakás” tulajdonosa Jakab régi miskolci ismerőse, tulajdonképpen szomszédja a miskolci Eper utcából. Fél perc sétára laknak egymástól, teljes a bizalom köztük, ezért is tudták könnyen nyélbe ütni a kamuszerződést.

Az illető hölgy a cégnyilvántartás tanúsága szerint még egy vállalkozást is bejegyeztetett a Jakab által soha nem lakott, de az Országgyűléssel kifizettetett lakásba, ami így cégközpontként is üzemel. Tripla haszon.

A Jobbik politikusait az is felháborította, hogy Jakab eközben olyan posztokat tesz közzé a Facebookon, amelyek azt a hazug látszatot keltik, hogy ő egy lakótelepi lakásban lakik, ugyancsak Kelenföldön, az Etele úton.

Ezt találta kiírni:

„Itt lakom, egy átlagos panelben. Ott, ahol sokan mások is. Tudjátok, ficsúrok, ők azok, akiket ti nem ismertek. Csak prolizzátok őket.”

A Jobbik politikusai szerint Jakab nyilvánvalóan azért posztolt, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy mindeközben egy másik lakással trükközik, hogy sok milliót kinyerjen belőle.

Eljuttatták a Bors szerkesztőségébe Jakab korábbi lakásbérleti szerződését is. Az már szinte semmiség, hogy a pártelnök idén tavasszal egyik napról a másikra 30 százalékkal feljebb csavarta az Országgyűlés Hivatalában a lakásbérleti árat a korábbi szerződéséhez képest, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy még több pénzt nyerhessen ki a buliból.

A Bors szerkesztőségét megkereső Jobbik-politikusok további leleplező dokumentumokat is ígértek a pártot szerintük szétverő, csapatjátékra képtelen pártelnökről.

Borítókép: Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője felszólal az Országgyűlés őszi időszakának nyitóülésén, 2021. szeptember 20-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában