nem aggódik

2017.11.16. 05:58

Hillary Clinton szerint egy ellene indított vizsgálat hatalommal történő visszaélés lenne 

Clinton arra a lapértesülésre reagált, miszerint Jeff Sessions igazságügyi miniszter vizsgálat megindítását fontolgatja egyrészt Clinton elektronikus levelezésének,másrészt az Uranium One nevű uránbányászati vállalat eladása körülményeinek feltárására.

Az interjú a Mother Jones című magazinban szerdán jelent meg. Mint ismert Hillary Clinton az Obama-kormányzat külügyminisztereként gyakran nem a hivatalos email-fiókját és a biztonságos külügyi szervert használta, hanem magán levélfiókot és nem biztonságos szervert. Így többször is felmerült a gyanú, hogy bizalmas, szigorúan titkos adatok kerülhettek illetéktelen kezekbe.

Az email-botrány végigkísérte a tavalyi elnökválasztási kampányt, ahogy – kisebb mértékben ugyan, de – a Uranium One bányavállalat oroszoknak történt eladása is. A Uranium One kanadai cég volt, amely eladása pillanatában az amerikai uránkapacitás 20 százalékát ellenőrizte, ezért amikor felvásárolta a Roszatom orosz állami energetikai vállalat, nemzetbiztonsági okok miatt a külügyminisztériumnak is engedélyeznie kellett a tranzakciót.

Az akkor a külügyi tárcát vezető Clinton hozzájárult az amerikai nemzetbiztonságra elemzők által kényesnek ítélt ügylethez. Nem sokkal ezt követően a Roszatom több részletben 145 millió dollárt adományozott a Clinton Alapítványnak.

Clinton a Mother Jonesnak adott interjúban nem tért ki részletesen az esetleges vizsgálat tárgyára, mindössze azt állította: a Uranium One történetét újságírók és független szakértők is cáfolták.

A volt elnökjelölt úgy fogalmazott: egy esetleges vizsgálat „katasztrofális lépés lenne az igazságügyi minisztérium munkájának átpolitizálása” felé. Szerinte ez „a hatalommal történő visszaélés” lenne. Hozzátette: ez romboló következményekkel járna az egész amerikai igazságügyi rendszerre. „Ez jelzés lenne, hogy a diktatúra felé haladunk, hogy olyanok leszünk, mint némely önkényuralmi rezsim, ahol a politikai ellenfelek után nem korrekt módon nyomoznak” – mondta.

Több republikánus politikus és maga Donald Trump elnök is többször sürgette, hogy induljon vizsgálat az uránbányászati cég eladásának ügyében. Jeff Sessions igazságügyi miniszter azonban leszögezte: ezt csakis abban az esetben veszi fontolóra, ha „a tények megfelelnek a szükséges követelményeknek egy különleges vizsgálóbizottság felállításához”. Clinton a lapinterjúban leszögezte: „nem aggódik” egy vizsgálóbizottság felállítása, illetve vádemelés miatt sem, mert tudja, hogy utóbbinak nem lenne alapja.

A volt elnökjelölt és volt külügyminiszter nemrégiben ismét aktívabb lett a politikában. Politikai célú adománygyűjtést végző politikai akcióbizottságot (PAC-et) hozott létre, a Trump-kormányzattal szembeni „ellenállásról” ad interjúkat, nemrégiben megjelent könyvének bemutató körútját pedig a republikánus kormányzat ostorozására is felhasználta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában