képmutatás

2018.12.28. 21:55

Hidvéghi: a Fidesz nem asszisztál az ellenzék színjátékához

A Fidesz nem asszisztál az ellenzék képmutató színjátékához, ezért a kormánypártok nem vesznek részt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten újságíróknak nyilatkozva.

A politikus szerint „rendkívüli képmutató, hogy azok az ellenzéki pártok és politikusok kezdeményeznek most rendkívüli parlamenti ülést, akik erőszakosan akarták megakadályozni az Országgyűlés legutóbbi ülését”.

Ezek a politikusok ezt követően Soros-aktivistákkal együtt előre megtervezett erőszakos utcai akciókat szerveztek, részt vettek egy közintézmény elfoglalásában és megpróbálták megfélemlíteni az ott dolgozókat – mondta.

Hozzátette: ebből is látszik, hogy nem a magyar emberek, hanem csak a balhé és a hatalom érdekli őket.

A Fidesz kommunikációs igazgatója kitért arra: az ellenzéki politikusok az MTVA székházában lebuktak, „bekapcsolva hagyott mobiltelefonok rögzítették azt az ócska, hamis színjátékot, amit odabent előadtak”.

Látható és teljesen nyilvánvaló tehát, hogy az ellenzéki pártok csak színészkedtek, és most is csak színészkednek, és közben megpróbálják átverni a magyar embereket – tette hozzá.

A Fidesz-KDNP ebben nem lesz partner, nem asszisztálnak ehhez a színjátékhoz, és nem vesznek részt az ellenzék által kezdeményezett ülésen.

Hidvéghi Balázs arra reagált, hogy a DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP, valamint független képviselők kezdeményezésére január 3-ra összehívták a rendkívüli parlamenti ülésnapot, amelyen az elmúlt időszakban szerintük történt jogsértésekkel foglalkoznának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában