Ország-világ

2020.09.20. 10:35

Hétfőtől már a megállókban és az állomásokon is kötelező a maszkhasználat

A MÁV-Start és a Volánbusz a napokban megjelent kormányrendelet értelmében hétfőtől tovább szigorítja a maszkhasználatot: azt már nem csak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező lesz hordani, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága vasárnap

Debrecen, 2020. augusztus 13. Enyhén növekedett a koronavírus-járvány esetszáma 2020. augusztus közepén Debrecenben és a szennyvízben is nõtt a vírus örökítõ anyagának mennyisége. A korábbi védõintézkedések mellett megerõsítették, hogy a tömegközlekedési eszközökön arcmaszkot kell használni, amit az utazók nagy arányban be is tartanak. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTI / MTVA / Bizományosi

Fotó: Oláh Tibor

A közlemény szerint

a szigorítás a 6. életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenkire vonatkozik.

A vasúttársaság és a Volánbusz minden olyan utasát kizárja az utazásból, aki nem a rendeletben előírt módon viseli az orrot és a szájat eltakaró maszkot. A szigorúbb intézkedések értelmében a száj- és az orr eltakarásához a sál vagy kendő már nem megfelelő.

Az utazás során az orrot és szájat folyamatosan eltakaró orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot kötelezően hordani kell. Szintén hétfőtől már nemcsak a járműveken, hanem

minden olyan helyiségben, amelyben vonatra vagy buszra várakoznak az utasok, kötelezően viselni kell a maszkot.

A közleményben figyelmeztettek arra: a szabályszegő utasra, amennyiben a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, pótdíjat szabhatnak ki, illetve ki is zárhatják az utazásból, további ellenszegülés esetén pedig a személyzet rendőri segítséget kérhet, hogy a renitens utassal szemben intézkedjen és feljelentést tegyen.

A vasúttársaság és a Volánbusz továbbra is arra kéri utasait, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, és lázzal vagy meghűléses tünetekkel járó betegség esetén ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket. A sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben az elektronikus jegyvásárlási lehetőségeket, például a MÁV applikáció használatát – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában