Identitás és értékek

2018.12.30. 13:41

Harrach Péter: elkészültek a családi csődvédelemről szóló javaslatok

A KDNP frakcióvezetője a családpolitikáról, a munkatörvénykönyv módosításáról és a bevándorlást támogatók identitásromboló szándékairól is beszélt a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

Budapest, 2018. november 12. Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetõje beszél a szociális munka napja alkalmából rendezett díjátadón az Országházban 2018. november 12-én. MTI/Máthé Zoltán

Harrach Péter a Magyar Hírlapnak kijelentette: „Európában nincs még egy olyan ország, ahol a családok támogatására, megerősítésére ennyit áldoznának, mint 2010 óta Magyarországon.” A politikus felhívta rá a figyelmet, hogy mindemellett 2019-ben már 2004 milliárd forint jut a családok támogatására, amely 75 milliárd forinttal több, mint 2018-ban.

A frakcióvezető elismerte, hogy még mindig van mit tenni annak érdekében, hogy minél több gyermek szülessen Magyarországon. Mint mondta, a KDNP által megrendelt 2017-es kutatásból az derül ki, hogy a 35-45 éves korosztály huszonöt százaléka még szeretne gyermeket vállalni. A bizonytalankodók legfőbb indokai általában „az anyagi gondok, a stabil párkapcsolat hiánya, valamint a munka és család összeegyeztetésének nehézségei” – mondta.

A politikus szerint mindezen elsősorban a jobb társas kapcsolatok, a munkahelyi ügyek és az anyagi helyzet javítása segíthet, illetve kiemelkedik még a hivatásos szülőség (főállású anya) lehetősége is mint lehetséges megoldás.

A beszélgetés során szóba kerül a bevándorlás is, mellyel kapcsolatban a KDNP-s politikus rávilágított arra, hogy a nyílt társadalom ideológiája szerint az egymás mellett élő kultúrák sokszínű társadalmában mindenki feladja örökölt identitását, és mást vesz fel helyette. „Az elmélet szerint kívánatos, hogy jöjjenek más kultúrák képviselői, ami gyengíti a „bennszülöttek” kultúráját, ezzel segíti azokat, hogy megszabaduljanak örökölt kötöttségeiktől. Nemcsak a nemzeti közösség áll az új identitás választásának útjába, hanem minden hagyományos közösség, a család és az egyházi is” – magyarázta Harrach Péter, majd hozzátette: amikor a bevándorláspárti politikusok, vezetők „beengedik a migránstömegeket, humanitárius, foglalkoztatási és demográfiai szempontokra hivatkoznak. Ezzel párhuzamosan a keresztény szimbólumok eltüntetésén és a keresztény megnyilatkozások elhallgattatásán dolgoznak.

Minden hagyományos és természetes identitást mással igyekeznek pótolni, a nemzetit, a vallásit, a családit és a nemit.

Kevésbé elvi szempont, viszont a politikai hasznossága nyilvánvaló, hogy a bevándorlótömegek, ha szavazati joghoz jutnak, a baloldalt fogják támogatni.”

A munkatörvénykönyv módosításával kapcsolatban a frakcióvezető hangsúlyozta, hogy „az ellenzék a parlamenti obstrukció alkalmával túllépte a törvényesség és józan politikai magatartás határát.” A tévészékházban tanúsított erőszakoskodás, illetve a tüntetők utcai garázdasága szerinte arra a működésre utal, ahogy egy bukott diák próbál – más módon – kitűnni a társas környezetéből. „Ha nincs politikai teljesítmény, legyen erőszak. Valahogy láthatóvá kell válni” – jegyezte meg Harrach Péter, majd nyomatékosította, hogy

„a mi támaszunk viszont az a józan többség, amelyik megdöbbenéssel és felháborodással figyeli a jelenséget.”

A lap kérdésére válaszolva Harrach Péter a korábbi KDNP-s javaslatokról, köztük a családi csődvédelem, valamint a fogyasztóvédelem problematikus pontjait érintő kezdeményezésekről szólva elmondta: „A családi csődvédelem területén jelentkező problémák megoldására megszülettek a javaslatok, a kodifikációs munka befejezésére van szükség. A termékbemutatókkal kapcsolatos problémákról keveset hallunk, de szerintem ez jó hír, hiszen azt a tényt erősíti, amiről a hatóságok tájékoztattak, miszerint jelentősen visszaszorultak az ilyen bemutatók. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem szükséges a legvédtelenebb helyzetben lévő fogyasztók érdekében minden óvintézkedést megtenni, hiszen az ő megtévesztésükre szakosodott cégek újabb és újabb módszerrel próbálják megkárosítani őket. Ezen a területen hamarosan újabb tisztességtelen gyakorlat ellen kívánunk fellépni, amiről hamarosan értesülni fognak.”

Borítókép: Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője 2018. november 12-én.

MTI/Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában