Ország-világ

2018.05.24. 08:35

Halálos vasúti baleset történt Olaszországban

Kamionnak ütközött és kisiklott egy vonat Észak-Olaszországban szerda éjjel, a Torinóhoz közeli vasúti átjáróban történt balesetben az első adatok szerint két ember meghalt, tizennyolc - más források szerint húsz - megsérült - jelentette az olasz média.

Caluso, 2018. május 24. Tûzoltó a Torino közelében fekvõ Calusonál történt vonatbaleset helyszínén 2018. május 24-én. A vonat egy vasúti átjáróban kamionnak ütközött és kisiklott, a balesetben legkevesebb két ember életét vesztette, tizennyolc megsebesült. (MTI/AP/Antonio Calanni)

A Torinóból Ivreába tartó regionális járat Torinótól 35 kilométerre ütközött neki a kamionnak. Televíziós felvételek szerint a vonat három kocsija kisiklott.

Az RFI olasz állami vasúttársaság első közleménye szerint „a balesetben a szerelvény mozdonyvezetője meghalt, több utas megsérült”. Médiaértesülések szerint a másik halálos áldozat a felvezető kisteherautóban ülő egyik ember volt, ő belehalt sérüléseibe, miután helikopterrel kórházba vitték. A kamionvezető túlélte az ütközést, négy sérült állapota válságos. A vonaton negyven ember utazott.

A balesetet okozó kamion roncsa és a kisiklott vasúti szerelvény a Torino közelében fekvő Calusóban 2018. május 24-én. Forrás: MTI /AP / Antonio Calanni

A La Stampa című torinói napilap szemtanúktól úgy értesült, hogy a konténereket szállító litván rendszámú kamion rendkívül nagy rakományt fuvarozó „különleges szállítmány” volt, és egy közeli áruházba tartott. A kamiont felvezető kisteherautó még átjutott a kereszteződésen, de amikor elkezdték leereszteni a sorompót, a felvezető járművet tíz méterre követő kamion már nem tudott időben lefékezni, és a síneken állt meg.

2017 áprilisában egy másik észak-olaszországi vonatbalesetben két ember meghalt, és ideiglenesen le kellett zárni az Olaszország és Ausztria közötti legfontosabb vasútvonalat. 2016 júliusában két vonat ütközött össze Dél-Olaszországban, akkor 23 ember halt meg és ötvenketten sérültek meg.

Borítóképünkön tűzoltó a Torino közelében fekvő Calusónál történt vonatbaleset helyszínén 2018. május 24-én.

Forrás: MTI /AP / Antonio Calanni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában