vihar

2020.10.30. 06:45

Halálos áldozatokat követelt és tetemes anyagi károkkal járt a Zeta hurrikán

John Bel Edwards louisianai kormányzó katasztrofális károkról beszélt.

Halálos áldozatokat szedett és tetemes anyagi kárral járt a Zeta hurrikán az amerikai Délen – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján John Bel Edwards louisianai kormányzó.

A kormányzó „katasztrofális károkról” beszélt, és közölte, hogy megkezdődött a part menti vidékeket és a városok alacsonyan fekvő területeit elárasztó áradat kiszivattyúzása. Több településen vízben állnak az épületek, és bármikor összeomolhatnak – közölte a kormányzó. Vízben állnak New Orleans alacsonyabban fekvő negyedei is. John Bel Edwards egyúttal bejelentette, hogy a mentési és keresési munkálatokhoz a Nemzeti Gárdát is kirendelték.

A 2-es erősségű hurrikánnak csütörtökön három halálos áldozata volt: Louisianában a vízben álló villanyvezeték mért halálos áramütést egy férfira, Mississippiben egy férfi a hat-nyolc méteres hullámokba fulladt a tengerparton, Georgiában pedig egy lakókocsira zuhant fa okozott halálos balesetet.

Az NBC televízió csütörtök esti híradójának tudósítása szerint Louisianában, Mississippiben, Alabamában, Georgiában, Floridában és Észak-Karolinában több mint kétmilliónyian maradtak áram nélkül. Georgia északi részén több helyen – az áramszolgáltatás megszűnte miatt – be kellett zárni a szavazóhelyiségeket is. A hurrikán péntekre virradóra már Virginiában tombolt és közelített a szövetségi főváros, Washington felé, ahol az esti órákban az özönvízszerűen zuhogó eső jelezte a vihar érkeztét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában