több katona

2021.04.26. 14:53

Görögország meghosszabbítja a kötelező katonai szolgálat időtartamát

A védelmi tárca szerint az intézkedés hátterében Athénnak és Ankarának a földközi-tengeri gázmezők kiaknázása miatt kibontakozott viszálya áll.

Görögország májustól meghosszabbítja a kötelező katonai szolgálat időtartamát a mostani kilencről tizenkét hónapra, hogy középtávon negyedével több sorkatonája legyen – közölte Níkosz Panagiotopulosz görög védelmi miniszter az athéni Ta Nea című lapnak hétfőn adott interjújában.

A rendelkezés alól kivételt képeznek a határokon, így a török partvidék közelében fekvő görög szigeteken szolgálatra önként jelentkezők, akiknek az esetében a szolgálati idő továbbra is kilenc hónap. Panagiotopulosz hangsúlyozta, hogy ennek a kivételnek a célja több fiatalt csábítani a határokon állomásozó fontos egységekbe.

A védelmi tárca szerint az intézkedés hátterében Athénnak és Ankarának a földközi-tengeri gázmezők kiaknázása miatt kibontakozott viszálya áll, amely tavaly több alkalommal is olyannyira kiéleződött, hogy a felek majdnem egy katonai konfliktusba sodródtak.

Az aktív szolgálatot teljesítő sorkötelesek és hivatásos katonák számát az új szabályozással a mostani 100 ezerről 133 ezerre lehetne növelni a helyi sajtónak nyilatkozó szakértők szerint.

A görög hadsereg utánpótlására nézve nagy gondot jelent az alacsony születési ráta, amely jelenleg 1,3 százalékon van. Amennyiben ez a trend fennmarad, a görög lakosság száma a mostani csaknem 11 millióról az évtized végéig 10 millió alá csökkenhet, ezzel párhuzamosan pedig a bevonható sorkötelesek száma is apad.

A katonai szolgálat időtartamának kiterjesztése korántsem az egyedüli katonai intézkedés, amelyet Athén tesz a növekvő földközi-tengeri feszültségek közepette. Görögország az év elején 18 Rafale típusú harci repülőgépet rendelt Franciaországtól 2,3 milliárd euró (mintegy 821 milliárd forint) értékben, illetve francia gyártmányú fregattok beszerzését is tervezi.

Görögország még a súlyos gazdasági válság (2010-2018) idején is fenntartotta magas védelmi kiadásait. Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök tavaly márciusban berlini látogatása során mindezt azzal indokolta, hogy hazája szomszédja „Törökország és nem Dánia”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában