Ország-világ

2020.11.28. 16:50

Gődény György most a koronavírus-védőoltás ellen hergel

Az álorvos állításai durva csúsztatásokon alapszanak, mellőzve mindenféle szakmaiságot.

Egyik legújabb bejegyzésében a legismertebb hazai vírustagadó, a magát orvosnak nevező, de valójában orvosi végzettséggel nem rendelkező Gődény György a koronavírus elleni vakcináról próbálta meg lebeszélni követőit. A Ripost utánajárt az álorvos állításainak, amiből kiderült, azok durva csúsztatásokon alapszanak, mellőzve mindenféle szakmaiságot. Mások életébe kerülhet, amit művel – értékelte a történteket a lap.

Gődény közösségi oldalán közzétett írásában az AstraZeneca gyógyszercég által kifejlesztett vakcina ellen hergelt, súlyos pontatlanságokkal és szándékos félrevezetéssel érvelve. A Ripost sorra vette az állításokat és utánanézett a tényeknek.

Állítás: „Az Astra-Zeneca/Oxford által – a Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatásával – fejlesztett vakcina úgy lett 90%-ban hatásos, hogy a kísérleti csoport nem tartalmazott és nem is vizsgált 55 évnél idősebb alanyokat!”

Tény: A vakcinát a klinikai tesztelés második fázisában 560 egészséges önkéntesen próbálták ki, közülük százhatvan 18 és 55 év, százhatvan 56 és 69 év közötti volt, kétszáznegyvenen 70 éven felüliek voltak, náluk is erős immunválaszt váltott ki az oltás. A harmadik fázisban 131 alanyt teszteltek, ők mind 18 és 55 év közöttiek voltak, itt jöttek rá, hogy a szer 90 százalékos védettséget adott azoknál, akik előbb fél dózisban, majd teljes dózisban kapták a szert. A második körben azonban már mindkét csoport ugyanakkora ismétlődózist kapott, még folynak a vizsgálatok.

Állítás: „A befektetők rákérdeztek, és a cégvezetők be is vallották, hogy jelenleg így is csak kb. 62%-os a hatékonyság papíron, de valójában senki sem tudja mennyi az annyi!”

Tény: Az összes tanulmányban szerepel a 62 százalék, csak teljesen más jelentésben. A tesztek harmadik fázisában azoknál, akik teljes dózist kaptak, 62 százalék volt a hatékonyság, míg azok esetében, akik az alacsonyabb dózist kapták, 90 százalékban bizonyult hatékonynak a vakcina. Gődény azt használja fel ködösítésre, hogy az adatok elemzése körül bizonytalanság alakult ki, amit a gyártó ígérete szerint néhány héten belül tisztáznak, és annak megfelelően állítják össze a végleges jelentést.

Állítás: „Mint ismeretes, az 55 év alattiak egyébként sem betegszenek meg súlyosan, így ez egy kiváló csoport a vakcina-csoda körüli varázsláshoz!”

Tény: „Magyarországon november 25-ig az 59 év alatti koronavírus-fertőzöttek közül 340-en haltak meg. Amerikában a tavaszi, első hullám idején a kórházba került betegek 40%-a, tehát csaknem fele 55 év alatti volt! Konkrét példákat is ismerünk: a 27 éves Kis Grófo, vagy a 41 éves Majka is kórházba került súlyos tünetekkel.”

Szabadon terjesztheti hazugságait

Annak ellenére, hogy Gődény György bizonyítottan, folyamatosan szakmaiatlan állításokat tesz, a Facebook mégis engedi, hogy szervezhesse hátországát.

A Gődény-hálózat jelenleg minden eddiginél agresszívabb: az ország összes megyéjében és a fővárosban is van vírustagadó csoportosulás, sőt, az álorvos létrehozott egy világ- és egy európai oldalt is. Egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy a Facebook lépne az ügyben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában