nemzeti ügy

2018.03.14. 10:19

Gaudi-Nagy Tamás: szemkilövetőkkel nincs helye alkunak

A nemzet ellen követ el bűntettet az, aki szerepet vállal Gyurcsány és bandája kormányra kerülésében - szögezte le az egykori jobbikos képviselő.

Forrás: ECHO TV

Az első, amit rögzíteni kell, hogy itt nemzeti ügyekről van szó, a nemzet sorsáról van szó. A nemzet érdeke pedig mindig felül kell írja a pártérdekeket - fejtette ki Gaudi-Nagy Tamás az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. A Jobbik egykori politikusa hozzátette, ha a pártok a saját politikai ambícióik érdekében egy bizonyos nemzeti minimumot nem tudnak betartani, akkor elveszítik az erkölcsi alapot arra, hogy szerepet játsszanak az ország életében.

 

Az a nemzeti minimum, hogy szemkilövetőkkel semmilyen körülmények között nincs alkunak és tárgyalásnak helye! Sőt ez kiegészül, hiszen a bevándorlási terv részeként, el kívánják törölni a nemzetállamokat Európában, tehát magyarul a bevándorláspártiakkal sincs semmilyen együttműködésnek helye - húzta alá a Nemzeti Jogvédő Szolgálat alapítója, aki szerint nem lehet átlépni ezt a határt.

Gaudi-Nagy az ECHO TV Napi aktuális című műsorában hozzátette: aki közvetve, vagy közvetlenül bűnsegédletet vállal abban, hogy Gyurcsány és bandája visszatérjen Magyarország kormányának a közelébe, az kiemelt felelősségű bűntettet követ el a nemzet ellen.

Borítókép: Gaudi-Nagy Tamás

Forrás: ECHO TV

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában