horvát autópálya-baleset

2019.07.15. 18:04

Fotókon a horvát BMW-s – akár nyolc év börtönt is kaphat

Bilincsben vitték a bíróságra azt a 35 éves férfit, aki 150 km/h-s sebességgel belehajtott egy magyar család autójába a horvát autópálya fizetőkapujánál. Horvát lapok szerint az ámokfutó akár nyolc év börtönt is kaphat, mivel bedrogozva okozott súlyos balesetet.

Forrás: Jutarnji List

A horvát Jutarnji.hr és a 24sata is azt írja, hogy négy nappal a súlyos baleset után bilincsben kísérték a bíróságra a bedrogozva balesetet okozó horvát sofőrt. A két hírportál képeket is közölt a zavarodott férfiról, aki lehorgasztott fejjel, rendőri kíséretben jött ki az épületből – írja az Origó.

A férfinak súlyos drogproblémái voltak, a nyomozás már azt is kiderítette, hogy többféle gyógyszert is beszedett, mielőtt a tragikus napon volán mögé ült. Többek között ezért rohant bele nagy sebességgel egy, az autópálya fizetőkapujánál várakozó magyar család autójába. Azt egyelőre vizsgálják, hogy a balesetben az is közrejátszott-e, hogy a férfi esetleg telefonált vezetés közben.

Horvát lapok úgy tudják, a férfi akár nyolc évre is börtönbe kerülhet.

A lapok úgy tudják, a balesetet szenvedett család már jobban van. Mindhárom sérült túl van az életveszélyen. A hétéves kisfiút többször is meg kellett műteni, de már nincs az intenzív osztályon. Az anyukának, bár súlyosak a sérülései, stabil az állapota. Az édesapát fejsérülés miatt több napig mesterséges kómában tartották, de már ő is jobban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában