Járandóság

2021.02.23. 15:18

Fontos bejelentést tettek a 13. havi nyugdíj első részletéről

A héten minden érintett megkapja a tizenharmadik havi nyugdíj első részletét – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Zsigó Róbert emlékeztetett arra, hogy 2009-ben, a gazdasági világválság idején az akkori baloldali kormány vette el a tizenharmadik havi nyugdíjat az idősektől.

„A nemzeti kormány pedig a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben is kiáll a magyar emberek érdeke mellett. A gazdaság-újraindítási akcióterv keretében megkezdtük a 13. havi nyugdíj visszaépítését”

– hangoztatta.

Zsigó Róbert elmondta: február 12-én kezdődött a 13. havi nyugdíj első részletének utalása, illetve kézbesítése 2,56 millió idős embernek. Ezen a héten valamennyi, öregségi nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban – árvaellátásban, özvegyi nyugdíjban, rokkantsági járulékban – részesülő megkapja a járandóságát – ismertette.

A kormány 2010 óta megbecsüli az időseket – mondta, felidézve, hogy a kabinet akkor megállapodást kötött a nyugdíjasokkal a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzéséről.

Zsigó Róbert úgy fogalmazott: „álljuk is a szavunkat”, hiszen 2010 óta törvény garantálja a nyugdíjak értékállóságát, azóta több mint 10 százalékkal emelkedett a nyugdíjak vásárlóértéke.

Hozzátette:

az elmúlt négy évben 220 milliárd forint extrakifizetést is kaptak az idősek.

Az extrakifizetések között az Erzsébet- és rezsiutalványokat, illetve a nyugdíjprémiumot említette példaként az államtitkár.

Zsigó Róbert azt mondta:

a többszöri rezsicsökkentés is „érezhetően segíti a nyugdíjasok mindennapjait”.

A 13. havi nyugdíj visszaépítése négy részletben történik – jelezte, arra is kitérve, hogy idén az első heti pluszjuttatást, 2022 februárjában kétheti, 2023-ban háromheti juttatást kapnak a nyugdíjasok, és 2024-ben kapják meg először a teljes összegű 13. havi nyugdíjat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában