Soros-terv

2017.11.20. 16:38

Fidesz: Soros frontális támadást indított Magyarország ellen

A kormánypárt szerint Soros György eddig az általa támogatott szervezeteken, az Európai Parlamenten (EP), brüsszeli szövetségesein és alapítványain keresztül támadta a magyar kormányt és Magyarországot, de most személyesen is beszállt a küzdelembe – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus arra reagált, hogy Soros György a Financial Times című brit gazdasági napilap online kiadásán megjelent interjúban egyebek mellett arról beszélt: a magyar kormány által indított kampány szándékosan félremagyarázza az ő nézeteit.

Soros György a nemzeti konzultációt támadva vádaskodik, fenyeget, rágalmakat fogalmaz meg, és tagadja azt a „Soros-tervet”, amelyben ő maga tett konkrét javaslatokat a migránsok betelepítésére, a migráció legalizálására – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Hozzátette, Sorosnak a migrációval kapcsolatos javaslatait – „brüsszeli szövetségesein keresztül” – sikerült átvinni az EP-n. A testület egy olyan határozatot fogadott el – folytatta -, amelyet „Soros egyik szövetségese” terjesztett elő, és amely „feketén-fehéren tartalmazza a kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvótát”, az EU-ba lépő migránsok automatikus betelepítését, a felgyorsított családegyesítést – amely Németországban olyan vitákhoz vezetett, hogy úgy tűnik, a koalíció sem tud létrejönni -, és tartalmazza a betelepítést elutasító országok megbüntetésének szándékát is.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott: az EP-tervezet olyannyira nem titkolja Soros György szerepét az ügyben, hogy a civil szervezeteket is bevonja a menekültügyi eljárásokba.

Szerinte Soros javaslatait egyre magasabb szinten és egyre többen támogatják az uniós döntéshozatalon belül. Megjegyezte, az EP-döntés előtt Soros György személyesen járt Brüsszelben, és tartott „eligazítást”, az pedig már korábban nyilvánosságra került, hogy Soros alapítványa 226 EP-képviselőt tart nyilván úgy, mint vele közvetlen kapcsolatban állókat.

A frakcióvezető úgy összegzett: Soros György azért fenyegeti most már nyíltan Magyarországot, mert a magyar migrációs politika továbbra sem akar engedni a bevándorlást támogató erőknek. A magyar kormánynak és a Fidesz-KDNP-frakciónak továbbra is az a határozott álláspontja, hogy Magyarországnak nem szabad bevándorlóországgá válnia, ezért a jelenleg zajló nemzeti konzultációnak nagy jelentősége van – mondta, a kérdőív kitöltésre buzdítva.

Azzal kapcsolatban, hogy Soros György az interjúban azt is jelezte, félti az általa támogatott civil szervezetek biztonságát, Gulyás Gergely azt közölte: Magyarországon alkotmányos keretek között civil szervezetek szabadon működhetnek, ha viszont például Magyarországot külföldön szervezetten próbálják lejáratni, akkor ezt a tevékenységet vizsgálni kell.

Cecilia Wikström svéd liberális EP-képviselőnek, az említett EP-határozat jelentéstevőjének a bevándorlással kapcsolatos véleményét kérdésre úgy kommentálta: a svéd politikus álláspontja kirekesztő és intoleráns, mert a sajátjától eltérő felfogást a bevándorlás ügyében nem tud elképzelni.

Arra a felvetésre, hogy Navracsics Tibor magyar uniós biztos szerint nincs „Soros-terv”, a frakcióvezető úgy reagált: Szájer József fideszes EP-képviselővel ért egyet, aki azt mondta, Navracsics Tibor jogászként pontosan fogalmaz, miszerint a „Soros-terv” nincs az Európai Bizottság napirendjén. „De az, hogy valami nincs a bizottság napirendjén, az nem azt jelenti, hogy a bizottság nem azt hajtja végre” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a Magyar Patrióták Közössége tüntetést szervez Brüsszelbe az uniós bevándorláspolitika és Soros György szerepe ellen tiltakozva, azt felelte: ha valaki Soros György európai tevékenysége, a bevándorlás európai kezelése ellen tüntet, a Fidesz egyetért vele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában