a remény jele

2020.12.07. 19:07

Ferenc pápa márciusban Irakba utazik

A katolikus egyházfő Bagdad mellett a keresztény közösség lakta Erbil és Moszul városát is felkeresi majd.

Ferenc pápa március 5. és 8. között Irakban tesz látogatást, ahol Bagdad mellett a keresztény közösség lakta Erbil és Moszul városát is felkeresi – jelentette be a szentszéki szóvivő hétfőn.

Ferenc pápa az Iraki Köztársaság és a helyi katolikus egyház meghívására utazik Irakba.

A Vatikántól közölt előzetes program szerint az egyházfő látogatásának főbb állomása Bagdad, valamint az ókori Ur térsége, a Ninivei-fennsíkon található Erbil, Moszul, valamint Qaraqosh (Bakhida) városának felkeresésével. Ferenc pápa így az országban élő muzulmán, valamint az egyik legjelentősebb közel-keleti keresztény közösséggel is találkozik. Az ókori Ur város térsége a Biblia szerint Ábrahám pátriárka szülőhelye volt.

A szentszéki szóvivő hangsúlyozta, hogy az út végleges programját a koronavírus-járvány miatti egészségügyi vészhelyzet szerint alakítják.

Ferenc pápát 2019 júniusában Barhám Száleh iraki elnök hívta meg a „civilizáció egyik bölcsőjének, Ábrahám pátriárka születési helyének” meglátogatására. A pápa idén január 25-én fogadta az iraki elnököt a Vatikánban, és az eredeti tervek szerint 2020-ban látogatott volna Irakba.

Ferenc pápa iraki látogatásának bejelentését a remény jelének nevezte a „sokat szenvedett közel-keleti keresztény közösség” számára Luis Raphael Sako bíboros, iraki káld katolikus pátriárka. „Ha a pápa eljön hozzánk, akkor a remény és a segítség üzenetét hozza el a keleti keresztényeknek, akik oly rég óta bizonytalanságban, félelemben élnek” – jelentette ki Sako bíboros.

A Segítség a Szenvedő Egyháznak (Acs) elnevezésű pápai alapítvány adatai szerint az Iszlám Államra (IÁ) 2017-ben mért vereség után a Ninivei-fennsík térségéből majdnem 20 ezer keresztény családot üldöztek el, miután 15 ezer lakóépületet leromboltak. Idén nyárra valamivel több mint 8 ezer otthont sikerült újraépíteni.

Erbil városában magyar főkonzulátus működik, valamint a keresztény negyed Ankawában magyar állami és egyházi támogatással iskola épül az iraki és szíriai menekült, középiskolás diákok taníttatására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában