fegyvert keresett egy polcon

2020.10.30. 20:08

Felgyújtottak egy embert Bangladesben iszlám szent könyvek állítólagos megsértése miatt

Halálra égett egy ember Banglades északi részén, akit azért gyújtott fel a feldühödött tömeg, mert állítólag megsértette az iszlám szent könyveit egy mecsetben – közölte pénteken a rendőrség.

A fővárostól, Dakkától több mint 300 kilométerre fekvő észak-bangladesi Burimari nevű településen két férfi azt mondta a helyi mecset imámjának, hogy iszlamista harcosok illegális fegyvereket rejthettek el az épületben – közölte egy rendőr.

A két férfi elkezdte keresni a fegyvereket egy polcon, amelyen a Koránt és a hadíszt – részben Mohamed próféta kinyilatkoztatásait tartalmazó gyűjteményt – tartották. Az imám ezt tiszteletlennek tartotta a szent könyvekre nézve.

A két férfit helyi lakosok bezárták egy szobába. Ezt követően feldühödött muszlimok százai siettek a helyszínre, akik elvitték az egyik férfit egy közeli területre, ahol összeverték és felgyújtották őt – mondta a rendőr. A férfi elszenesedett holttestére a rendőrség később rátalált – közölte egy helyi kormánytisztviselő. A tömeg az „Allahu akbar”-t (Isten hatalmas, arabul) skandálta, miközben a férfit felgyújtották – tette hozzá. Az erről készült felvétel futótűzként terjedt el a közösségi médiában.

A szóbeszédek és babonák gyakran vezettek erőszakos incidensekhez korábban Bangladesben. Az Áin o Szális Kéndra nevű helyi civil szervezet szerint több mint 50 embert öltek meg lincselések során 2019-ben az országban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában