súlyos helyzet

2021.10.08. 13:12

Évtizedek óta nem látott méretű áradások sújtják Kína több részét

Meteorológusok szerint Sanhsziban a csapadék mennyisége szeptemberben több mint négyszerese volt az elmúlt évek azonos időszakában regisztráltnak.

Évtizedek óta nem látott méretű áradások sújtják Kína több részét a napokon át tartó, heves esőzések következtében.

A Global Times című kínai lap internetes kiadásában pénteken megjelent beszámoló szerint az észak-kínai Sanhszi tartományban a Fenho folyó alsó szakaszánál a megáradt folyó elérte az elmúlt csaknem negyven évben regisztrált legnagyobb kiterjedését. A roppant vízmennyiség nyomása alatt csütörtökön beszakadt a folyó egyik gátja. A környékről több mint 1800 embert kellett kitelepíteni.

A tartományban emellett házak dőltek össze, vasútvonalak rongálódtak meg és földcsuszamlások alakultak ki a több helyen rekordmértéket öltő esőzések nyomán. A múlt hét szombattól csütörtökig tartó esőzések ideje alatt több mint 20 ezer embert költöztettek biztonságos, átmeneti szállásokra Sanhsziban, ahol a természeti csapás az eddigi jelentések szerint négy ember életét követelte. A tartományban biztonsági intézkedésként 27 szénbányát zártak be ideiglenesen, növelve az elmúlt időszakban a szénhiány okozta áramellátási problémák miatti aggodalmakat.

Meteorológusok szerint Sanhsziban a csapadék mennyisége szeptemberben több mint négyszerese volt az elmúlt évek azonos időszakában regisztráltnak.

A július közepén súlyos áradások által sújtott, közép-kínai Honanban is újabb árvizek alakultak ki. A Sárga folyón található, Szanmenhszia duzzasztógáton csütörtökön az árvíz elérte az 1979 óta mért legmagasabb szintet – írta a Global Times a Honan Zsipao (Henan Daily) című helyi lapra hivatkozva. A szintén a Sárga folyón található Hsziaolangti duzzasztógátnál pedig a vízszint 271,18 métert elérve ugyancsak rekordmagasra emelkedett.

Az esőzések miatt árvízelhárítási munkák folynak Senhszi és Santung tartományokban is, az előrejelzések szerint pedig pénteken és szombaton további csapadék várható az érintett területeken.

Július közepén Honanban több mint háromszáz ember veszítette életét, mintegy 18 ezer ház omlott össze és több mint 46 ezer rongálódott meg a napokon át tartó esőzések miatt kialalakult súlyos áradások következtében. Az áradások a legtöbb áldozatot a tartomány székhelyén, Csengcsouban követelték, ahol július 20-án rekordmennyiségű eső esett, folyókká változtatva az utcákat, és elárasztva a város egyik metróvonalát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában