ünnepi nyitvatartás

2019.08.17. 13:32

Erre figyeljünk, ha vásárolni akarunk a hosszú hétvégén

Az élelmiszerboltok csak kedden, augusztus 20-án lesznek biztosan zárva, az előtte lévő három napban hétvégi nyitvatartás szerint üzemelnek.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Iakov Filimonov

Főszabály szerint a hazai boltok augusztus 20-án, kedden ünnepi nyitvatartás szerint lesznek nyitva. Ez azt jelenti, hogy – hacsak az kifejezetten az ünnephez nem kapcsolódik – egyetlen bolt sem lehet nyitva,

kivéve azokat a 200 négyzetméternél kisebb boltokat, ahol a tulajdonos vagy segítő családtagja maga áll a pult mögött.

Ez csak az egészen kicsi élelmiszerboltok esetén fordulhat elő – írja az Origo.

Élelmiszer ezenkívül a jogszabály szerint

csak benzinkutakon vásárolható a keddi napon, továbbá vásárokon, piacokon, vasúti és autóbusz-pályaudvarokon, és a repülőterek üzleteiben.

A Tesco külön oldallal készült a négynapos hosszú hétvégi nyitvatartással kapcsolatos információkkal, ezen az oldalon megtalálható az áruházlánc üzleteinek nyitvatartása a hosszú hétvégén üzletekre és napokra lebontva. A megszokott nyitvatartási rend szerint 21, illetve 22 óráig minden Tesco üzlet nyitva lesz hétfőn, kivéve a szombathelyi, Gazdag E. u. 10. alatti boltot, mely zárva lesz, továbbá a Levélen található üzletet, mely 20 óráig tart nyitva. Augusztus 21-én, szerdán reggel az összes Tesco bolt a szokásos időben kinyit reggel 5 és 7 óra között, a 24 órán át nyitva tartó üzletek pedig szerda reggel 6 órakor nyitnak.

Az Auchan is külön oldallal készült a hosszú hétvégi nyitvatartásra. E szerint az áruházak augusztus 19-én, hétfőn rendes nyitvatartás szerint üzemelnek. Az üzletlánc automata kútoszlopain augusztus 20-án is egész nap, 0-24 órában lehetséges a tankolás, a listából pedig kiolvasható, hogy mely önkiszolgáló töltőállomások pénztárai vannak nyitva augusztus 20-án.

A Lidl nem készült külön közleménnyel a hosszú hétvégi nyitvatartással kapcsolatban, így az üzletlánc valószínűleg a szokásos hétvégi nyitvatartással várja a vásárlókat, hétfőn a szombati rend szerint.

Az Aldi csak annyit tüntet fel honlapján, hogy üzletei kedden zárva lesznek, így várhatóan itt is szombati nyitvatartással találkozhatnak a vásárlók a hétfőn.

A Spar nem tett közzé információt a hosszú hétvégi nyitvatartással kapcsolatban, de az Interspar akciós újságjának végén megjegyzi, hogy „augusztus 20: zárva„, a Spar akciós újságjában pedig ugyanott azt írja, hogy „augusztus 19, 20: zárva”.

A CBA, a Coop és a Reál honlapján és akciós újságjában egyáltalán nem található semmilyen utalás az ünnepi nyitvatartásra, így vélhetően ezekben az üzletekben is a szokásos szombati nyitvatartással találkozhatnak a vásárlók augusztus 19-én hétfőn.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában