Ország-világ

2021.06.29. 06:11

Erősödik az LMBTQ-propaganda a TikTokon

Tele van a világ legnépszerűbb videómegosztó portálja, a TikTok LMBTQ-propagandaanyaggal. Nem véletlenül itt jelennek meg ezek a videók, hiszen a TikTokot éppen az a 11–18 közötti korosztály nézi elsősorban, akikre a készítők hatni akarnak.

Forrás: Shutterstock

Csodálkozva mesélte el a Magyar Nemzetnek egy, az ötödik osztályt éppen befejező lány édesanyja:

„A gyerek azzal jött haza, hogy a tanítást követően a legjobb barátnőjével szivárványos zászlókat rajzoltak, majd ezeket tiltakozásul kiaggatták a környéken. Beszélgettem vele, kíváncsi voltam, mégis mi ellen tiltakoztak, azt felelte, a melegek megkülönböztetése ellen. Nem tudtam, honnan hallott ilyesmiről, ezért igyekeztem utánajárni.”

Hamar kiderült, hogy a két fiatalt felkavaró információ a TikTokról érkezett. Ez egy kínai cég, a ByteDance által létrehozott alkalmazás, amely úgy született, hogy a vállalat felvásárolta a Musical.ly applikációt a felhasználói körrel együtt. Az új termék Kínán kívül a TikTok nevet kapta, 2017-ben indult, és szédületes karriert futott be: 2019-ben például az USA-ban már népszerűbb volt, azaz többen töltötték le, mint az Instagramot és a Facebookot együttvéve.

A siker titka pofonegyszerű. A TikTok egy videómegosztó, ahol mostanáig legfeljebb hatvan másodpercnyi hosszú mozgóképes anyagot lehetett megosztani (ezt nemrég kiterjesztették három percre), a videók érdekesebbé tételéhez pedig maga az alkalmazás kínál eszközöket: képi szűrőket, zenéket, vizuális effekteket. Mindez tökéletesen illeszkedik a látványt a betűhöz képest sokkal inkább értékelő fiatalok ízléséhez, bár egyre jobb mókának tekintik a tiktokos önmegvalósítást a felnőtt generációk tagjai is. Nem véletlen, hogy a TikTok egyike az idei futball-Európa-bajnokság fő támogatóinak.

Ha az iskolába nem vihetik be a propagandát, beviszik a közösségi médiába
Fotó: TikTok

A NuHeadz Talent 2020 elején közreadott egy kutatási eredményt. Arra voltak kíváncsiak, Magyarországon kik használják ezt az alkalmazást. Az eredmény beszédes: a felhasználók 76 százaléka a 11–18 éves korosztályba tartozik, ugyanakkor 20 százalékot alkotnak a 18–24 év közötti felhasználók. A TikTok tehát elsősorban a tinédzserek világa.

Az Országgyűlés idén júniusban fogadta el azt a törvényt, amely a gyermeket az internetről eredő pedofilbántalmazástól igyekszik megóvni. A törvény kiegészül azzal, hogy kimondja, a gyermek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet, az iskola ebben legfeljebb kiegészítő jelleggel, a szülővel egyeztetve vehet részt. Az LMBTQ-propagandában ez kifordítva jelenik meg: az, hogy a törvényt az Országgyűlés szavazta meg, homályba vész, helyette a kormány jelenik meg, mint egyfajta totalitárius hatalom, amely megfosztja a 18 év alattiakat, hogy információhoz jussanak a szexualitásról.

Szexuális tartalom direkt 18 év alattiakra szabva
Fotó: TikTok

Az újonnan közzétett videókban a kiforgatott törvényértelmezés és az LMBTQ-közösség tagjai elfogadásának kérdése egybemosódik, mivel a kereső egy helyre gyűjti az összes LMBTQ-témájú posztot. Vagyis miközben a frissen megszavazott törvény éppen azt szeretné elérni, hogy a szexuális irányultság megélésének társadalmi vonzata ne legyen téma a 18 év alatti fiatalok számára az iskolában, a TikTokon ez kikerülhető, sőt, a téma a sokszorosára dagasztható.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában