történelmi pillanat

2018.03.04. 13:14

Érinthetetlen nő győzedelmeskedett Pakisztánban

A pakisztáni választások történetében első alkalommal bekerült a szenátusba egy, a hindu kisebbségből származó nő.

Krisna Kumari, aki a Pakisztáni Néppárt tagja, a kasztrendszer legalsó fokán álló érinthetetlenek közé tartozik, egy, a tálibokhoz köthető hitszónokkal szemben diadalmaskodott a szombaton tartott választáson.

A parlament alsóházának és a négy tartomány helyi parlamentjeinek képviselői a 104 fős szenátus felét választották meg hatéves időtartamra.

A tisztségéből eltávolított Navaz Sarif volt kormányfő pártja 33 mandátummal relatív többsége van a felsőházban, miután 15 mandátumot szerzett szombaton. A korábbi pakisztáni elnök, Aszif Ali Zardari pártja, a Pakisztáni Néppárt (PPP) a második lett. Az ellenzéki Imran Hán egykori krikettsztár pártja, a Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) lett a harmadik.

A független Pakisztán az akkori brit domínium India vallási alapon történő kettéosztásával 1947. augusztus 14-én jött létre. Az így keletkezett állam hindu lakosságának többsége a lakosságcsere keretében Indiába menekült még abban az évben. Akik maradtak, a politikai és gazdasági lét szélére sodródtak. A hinduk, akár a többi kisebbség, azóta is szenved a muzulmán többség általi hátrányos megkülönböztetéstől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában