együttérzés

2020.03.07. 13:35

Erdő Péter: széles körben elfogadott világnézeti alapokra van szükség

A bíboros és esztergom-budapesti érsek szombaton az első vértanúról, Szent Istvánról elnevezett budapesti kápolna szentelésén tartott misét.

A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárságán kialakított kápolna felszentelésén Erdő Péter azt mondta: van értelme annak, hogy külön áldással „szakítsunk ki egy darabot” a profán térből az imádság és az istentisztelet számára.

Kiemelte: „amikor belépünk a templomba vagy a kápolnába, szent helyre érkezünk”. Ezért azt kívánta a hívőknek, hogy örömmel vegyenek részt a kápolna istentiszteletein, térjenek be csendben imádkozni és merítsenek erőt a Jézussal való találkozásból.

Erdő Péter szerint

Krisztus egyháza nem csak időben, hanem térben is átfogja az összes keresztényt.

Hozzátette: a kápolnában különösen is

át kell érezni testvéri összetartozásunkat minden megkeresztelt emberrel, különösen azokkal, akiket hitükért elnyomnak, rágalmaznak és üldöznek.

Hozzátette:

hűségükből és helytállásukból erőt lehet meríteni.

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára a szentmise után azt mondta: először szenteltek katolikus kápolnát minisztériumi épületben. A kápolnát olyan ökumenikus szakrális térnek nevezte, ahol ortodoxok is misézhetnek és a protestánsok is tarthatnak istentiszteleteket.

A Hungary Helps Programot a világon az első olyan kormányzati programnak nevezte, ami kifejezetten a legüldözöttebb vallási közösséget, az üldözött keresztényeket támogatja. A program két és fél éves időtartama alatt a világon 70 ezer üldözött ember megmaradását, sőt migrációból való visszatérését segítették olyan országokban és régiókban, mint a Közel-Keleten Irak, Szíria, Libanon, Jordánia vagy éppen Afrikában Nigéria, Etiópia és Kongó – emelte ki Azbej Tristan.

Az államtitkár arról is tájékoztatott: a világ üldözött keresztény közösségei számos kegytárgyat, ereklyét, liturgiához szükséges eszközt adományoztak a kápolnának. Köztük a libanoni maronita egyház Szent Charbel, az örmények pedig Ignatius Maloyan ereklyéjét ajánlották fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában