pápai találkozó

2017.11.21. 11:39

Erdő Péter: a püspökök feladata, hogy szélesebb távlatot nyissanak

Erdő Péter a Szent Péter-bazilika altemplomában – a Szent Péter apostol és a pápák sírjainak közvetlen közelében – található Magyarok Nagyasszonya-kápolnában mutatott be magyar nyelvű misét az MKPK tagjaival kedden.

Budapest, 2017. október 6. Erdõ Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek beszédet mond a Katolikus Pedagógiai Intézet fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett gálamûsoron a Nemzeti Színházban 2017. október 6-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Erdő Péter a misén beszámolt Ferenc pápa és a magyar püspökök hétfői találkozójáról. Kijelentette, hogy a találkozó új lendületet adott az MKPK tagjainak ahhoz, hogy „saját küldetésüket keresve nagyobb távlatot, szélesebb világképet nyissanak az emberek előtt, magasabb értékeket a keresztény szeretet tanúságtételével”.

A misén jelen volt többek között Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke és Németh László prelátus, a római Szent István Ház igazgatója, a Rómában szolgáló vagy tanuló magyar papok, valamint a római magyar közösség tagjai.

Az MKPK az utóbbi időszakban 2001-ben, majd 2008-ban tartott ad limina (az apostolok küszöbénél, azaz Péter és Pál apostol sírjánál) látogatást a Vatikánban és Rómában. A látogatás során a megyés püspökök találkoznak az egyházfővel, felkeresik a jelentősebb vatikáni hivatalokat és a római bazilikákat. A mostani ad limina látogatáson 19 magyar püspök vesz részt.

Ferenc pápa két órán át „szabadon és kötetlenül” beszélt a MKPK tagjaival – közölte korábban Veres püspök. Az MKPK elsőként a szentszéki államtitkárságot és a kommunikációs titkárságot kereste fel, kedden pedig a püspöki és a papságért felelős kongregációval egyeztetnek, valamint ellátogatnak a Rómában működő Pápai Magyar Intézetbe (PMI). A péntekig tartó ad limina látogatás a római falakon kívüli Szent Pál-bazilikában bemutatandó magyar misével zárul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában