Foci

2019.03.08. 20:33

Erdélyi magyar sztáredző lett Orbán Viktor tanácsadója

Jenei Imrét, a Nagyváradon élő labdarúgó sztáredző lett a magyar miniszterelnök sportügyi tanácsadója. Erről maga a sportember beszélt egy román sportlapnak adott interjúban.

Mint kiderült, régóta ismerik egymást, ennek nyomán kérte fel a miniszterelnök tanácsadónak. Azóta rendszeresen beszélnek telefonon, bár személyesen csak egyszer járt nála tárgyalni Budapesten, az immár 81 éves sportszakembernek előrehaladott kora miatt a telefonos kapcsolattartás kényelmesebb – ismerteti az interjút a Főtér erdélyi magyar hírportál.

A beszélgetésből kiderül, azért kérte fel Jenei Imrét a kormányfő tanácsadójának, mert a kormány a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi intézmény mintájára Nagyváradon vagy a bihari megyeszékhely közelében is magyar fociakadémiát kíván építeni.

Jenei Imre 1986-ban a Bukarest Steaua csapatának edzőjeként
Fotó: Dan Avraham / Wikipedia / CC BY 2.0

Az ezt előkészítő csapat tagja lett Jenei, akinek többek között az a dolga, hogy volt labdarúgók közreműködését szervezze meg az ügy számára, másrészt a létesítmény helyszínének kiválasztásában is részt vesz.

Nagyváradon jelenleg működik már egy magyar fociakadémia, a NAC, amely a legendás nagyváradi zöld-fehér klub, a magyar bajnokságot 1944-ben első vidéki csapatként megnyerő Nagyváradi Atlétikai Club hagyományait kívánja továbbvinni – emlékeztet a Főtér cikke. Arról azonban nem beszélt Jenei Imre az interjúban, hogy ennek az FK Csíkszereda – Székelyföld Labdarúgó Akadémia alközpontjaként működő, a Magyar Labdarúgó Szövetség által máris támogatott akadémiának a fölfejlesztéséről lenne-e szó, bár azért valószínű – jegyzi meg az erdélyi hírportál.

Mint ismeretes, Jenei Imre a Bukarest Steaua csapatának edzőjeként érte el legnagyobb sikerét, amikor 1986-ban elhódították a mai Bajnokok Ligája elődje, a Bajnokcsapatok Európa-kupája trófeáját.

Emellett volt a magyar és a román válogatott szövetségi kapitánya is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában