Bíróság

2020.04.20. 09:12

Emberkereskedelem és prostitúció elősegítése miatt emeltek vádat Győrben

Vádat emeltek Győrben három ember ellen emberkereskedelem miatt, kettőt közülük prostitúció elősegítésével is vádol a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

Takács Péter főügyész hétfői közleménye szerint két nőt az egyik férfi vádlott azzal az indokkal csalt Győrbe 2018 tavaszán az ország keleti részéből, hogy háztartást kellene vezetniük. Ehelyett azonban fejenként kétszázezer forintért eladta őket egy nőnek.

A vevő abból élt, hogy két győri lakásának szobáit napi tízezer forintért kiadta prostitúció céljára.

A kiszolgáltatott helyzetben lévő, korábban intézetben nevelkedő sértettekkel akik közül az egyik akkor még kiskorú volt másnap közölték, hogy le kell dolgozniuk az árukat. A nő és az élettársa megfenyegette a lányokat, hogy ha nem teljesítik a követelésüket, Budapestre viszik őket, ahol még keményebb körülmények közé kerülnek majd.

A lányokról a nő fotókat készített, amelyeket az élettársa hirdetési oldalakon jelentetett meg. A vádlottak a prostitúcióból származó jövedelmet elvették a lányoktól, és bezárva tartották őket a lakásban. A sértettek mindenüket hátrahagyva tudtak elmenekülni, miután egy oda érkező prostituált az ajtóban felejtette a kulcsot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában