Sopron

2017.11.04. 12:56

Előzetesbe helyezték a szülei meggyilkolásával gyanúsított férfit

A jogerős határozat szerint a férfi pszichés állapota miatt fennáll az újabb erőszakos bűncselekmény elkövetésének lehetősége – közölte Havasiné Kulcsár Petra, a Győri Törvényszék sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.

Emellett a már megtörtént bűncselekmény súlya és a tanúk befolyásolásának lehetősége is indokolta az előzetes letartóztatást – derült ki a tájékoztatásból. A férfit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe viszik – tette hozzá.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, a férfi a gyanú szerint pénteken olyan súlyosan bántalmazta idős szüleit soproni lakásukban, hogy azok a helyszínen meghaltak.

Borítóképünkön rendőrök vezetik ki a tárgyalás után a bíróság épületéből a gyanúsítottat. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában