Liszt Ferenc repülőtér

2018.11.30. 07:10

Előtérbe kerül a vagyonbiztonság

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomására rákényszerülnek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren dolgozó cégek a szigorított repülőtérrend betartására és betartatására. Ez alól senki sem kap felmentést, és a rendőrök azt is el akarják érni, hogy a társaságok ne csak a légi forgalom biztonságának a szavatolását, hanem a vagyonbiztonságot is kiemelt feladatként kezeljék.

Budapest, 2018. szeptember 13. A Liszt Ferenc-repülõtér új utasmólója az avatás napján, 2018. szeptember 13-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Fotó: Kovács Tamás

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren a csomagokból történő lopásokat megelőzendő a rendőrök közvetlenül a gépek mellett rendszeresen ellenőrzik a be- és kirakodást végző alkalmazottakat, és átvizsgálják a ruházatukat is. Ezek az ellenőrzések egyébként is megszaporodtak az év elején kirobbant „poggyászmaffiaügy” óta – írja pénteki számában a Magyar Idők. A nagy sajtóvisszhangot kapott ügyek nyomán

a Budapest Airport (BA) június 15-én szigorította a repülőtérrendet,

és megtiltotta egy sor tárgynak az úgynevezett légi oldali területre való bevitelét. Így például a repülőgépek rakodását végzőknél sem lehet 15 ezer forintnál több készpénz, saját mobiltelefon, két doboz cigarettánál több, illetve szúró-vágó eszközök, még körömvágó olló sem. A munkaerő-veszteségek nyomán a földi kiszolgálócégek nyomásgyakorlással próbálkoztak, hogy a BA enyhítse az intézkedéseket, sikertelenül.

Ha az RRI munkatársai motozás közben tiltott tárgyat találnak, jelzik azt a repülőtéri Fegyveres Biztonsági Őrségnek, amely azonnal bevonatja a szabályszegő repülőtéri azonosító kártyáját, s megszűnik a munkahelye. A földi kiszolgálócégek ekkor nyomás alá próbálták helyezni az RRI-t is, de nem jártak sikerrel.

A lebukássorozat óta nem történtek újabb esetek, de a BA-nál és az RRI-nél is alaptétel, hogy egy lopás is sok, még akkor is, ha a ferihegyi helyzetet más repülőterekével hasonlítjuk össze. Csomagokból történt lopások miatt 2012-ben 201, 2013-ban 193, 2014-ben 139, 2015-ben 123, 2016-ban 71, 2017-ben 77, idén pedig eddig 73 nyomozást indítottak.

Tavaly a repülőtéren 13,1 millió utas fordult meg, akik legalább hatmillió csomagot adtak fel, idén azonban

az utasforgalom a 15 milliót is elérheti, ami legkevesebb 7,5 millió poggyászt jelent.

Ugyanakkor a magyar vendégmunkások által kiemelt célpontnak számító London-Luton repülőtéren a ferihegyi lopásoknak a hatszorosa fordul elő évente.

A kedvezőnek tűnő helyzet ellenére az RRI továbbra sem adta fel, hogy rábírja a repülőtéren dolgozó cégeket arra, hogy ne csak a légi forgalom biztonságát szavatolják magas szinten – a Liszt Ferenc repülőtér legutóbb is kiváló értékelést kapott ezen a téren -, hanem a vagyonbiztonsággal is fokozottan foglalkozzanak.

A földi kiszolgálócégek jelenlegi hozzáállását azonban jelzi, hogy gyakorlatilag elutasították az RRI 18 tételből álló, a vagyonbiztonságot erősítő javaslatát. A rendőrség azt szeretné, hogy például a gépek rakodását végzőket testkamerákkal ellenőrizzék. Ez beruházást igényel, így már az is eredmény, hogy az egyik, nemrégiben tulajdonosváltáson átesett cégnél már két ilyen kamerát is tesztelnek. Az RRI mindenesetre további egyeztetést szorgalmaz, decemberben meg is kezdődnek a tárgyalások – ismerteti a Magyar Idők.

Borítókép: a Liszt Ferenc-repülőtér új utasmólója az avatás napján, 2018. szeptember 13-án

MTI / Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában