gyász

2017.10.07. 22:29

Elhunyt Pintér Tamás író, újságíró

Pintér Tamást 87 éves korában szombaton érte a halál – tudatta a család. 

Pintér Józsefként született 1930. augusztus 4-én Dunaharasztiban, nevét később változtatta meg. Újságírói pályafutását az Erőmű Építő című üzemi lap szerkesztőjeként kezdte 1953-ban, ott dolgozott 1956-ig. A forradalomban való részvétele miatt, izgatásért első fokon két és fél év, majd jogerősen egyévi börtönbüntetésre ítélték.

Szabadulása után nem kezdhette meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, segéd- és betanított munkásként dolgozott. 1960 és 1964 között szabadúszó íróként tevékenykedett. 1964-től 1980-ig az Élet és Irodalom című hetilap munkatársa, rovatvezetője, nyomdai, majd olvasószerkesztője volt. 1980-ban az Új Tükör rovatvezetőjeként dolgozott, ettől a laptól ment nyugdíjba 1990-ben.

Kötetei: Halálos twist (1967), A megváltás elmarad (1977), Marihuána (1970), Fagyosszentek ideje (1980), A csendárus (1988), Robot kölyök rendet csinál (1993), A megfigyelő – Emberek és elvtársak a Zsoldos Uralkodóház virágkorában (2009).

Művei magyar és idegen nyelvű antológiákban is megjelentek, emellett több rádió- és tévéjáték is fűződik a nevéhez.

Pintér Tamás temetéséről később intézkednek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában