Koreai konfliktus

2019.11.17. 08:36

Elhalasztják az amerikaiak és a dél-koreaiak a november végére tervezett hadgyakorlatot

A bejelentés a thaiföldi fővárosban, Bangkokban hangzott el vasárnap, ahol Mark Esper amerikai védelmi miniszter és dél-koreai partnere az ázsiai védelmi miniszterek tanácskozásán vesz részt.

Esper pénteken még a dél-koreai fővárosban tárgyalt a helyi tisztviselőkkel, ám a befejezést követően még nem említették, hogy szó lett volna a Vigilant Ace fedőnevű hadgyakorlat elhalasztásáról.

Most Bangkokban az amerikai védelmi tárca vezetője azt mondta, hogy a halasztásra nem Észak-Koreának tett engedményként kell tekinteni, hanem a béke megteremtése érdekében tett jóhiszemű törekvésként.

Korábban Szöul és Washington korlátozta a hadgyakorlat mértékét, sőt még a kódnevét is megváltoztatták. Phenjan ennek ellenére határozottan bírálta a katonai manővert, amelynek megtartása szerinte bizonyíték arra, hogy a másik fél nem érdekelt a kapcsolatok javításában.

Az észak-koreai hatóságok már többször felszólították Dél-Koreát, hogy hagyjon fel az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatokkal, mert ártanak a Phenjan és Szöul közötti párbeszédnek.

Október 5-én amerikai és észak-koreai képviselők találkoztak munkamegbeszélésre a svéd fővárosban, de a tárgyalások eredménytelenül zárultak. Kim Mjong Gil észak-koreai főtárgyaló a tárgyalások összeomlásáról számolt be, és azt javasolta az amerikai félnek, hogy gondolja át jobban álláspontját. Az amerikai külügyminisztériumnál nem értettek egyet Kim Mjong Gil értékelésével, és a találkozót konstruktívnak nevezték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában