Járvány

2020.11.17. 06:32

Égnek a vonalak Budapest és Brüsszel között

Az eddigieknél is intenzívebb diplomáciai adok-kapokra lehet számítani a magyar és lengyel vétó miatt az elkövetkező napokban.

A Magyar Nemzet is beszámolt róla, hogy hétfőn Magyarország és Lengyelország uniós nagykövetei vétót emeltek a következő hétéves keretköltségvetés és az uniós mentőalap jogalkotása ellen, miután az országaik nem értettek egyet a kifizetésekhez csatolandó, szerintük önkényes jogállamisági feltételrendszerrel.

A várakozások szerint a járvány elleni védekezés tapasztalatait osztották volna meg csütörtöki videókonferenciájukon az állam- és kormányfők, ám a tegnapi események fényében immár bizonyos, hogy a pénzügyi patthelyzetről is beszélniük kell.

Különösképp a német EU-elnökséget levezénylő Angela Merkel kancellárnak fontos a csomag sikere – értékelte a lapnak a fejleményeket egy uniós ügyekben illetékes diplomata, aki szerint az sem kizárt, hogy hamarosan válságtanácskozás jön a keretköltségvetés és a mentőalap ügyében.

A lap forrása szerint nem a hétfői nagyköveti ülést követően, hanem

gyakorlatilag már hetek óta tudni lehet, hogy az ügyet csak a legmagasabb szinten lehet rendezni.

E tekintetben a vezetők majdnem ugyanakkora kihívás előtt állnak, mint júliusban, a csomag létrehozásakor, tette hozzá. Magyarország és Lengyelország lehetséges szövetségesei között most is ott vannak a pénzügyileg „kiszáradt” déli országok, amelyek a kifizetések mielőbbi folyósításában érdekeltek.

Újraosztott lapok

Emlékezetes, a nyáron az országvezetők maratoni ülésükön ütöttek pecsétet az 1100 milliárd eurós hétéves büdzsére, illetve a 750 milliárd eurós, járvány miatti helyreállítási eszközre. A kifizetésekhez kapcsolandó feltételrendszer a megállapodásban még általános pénzügyi kondicionalitásként szerepelt. November elején a német EU-elnökség és az Európai Parlament viszont egy éles jogállamisági mechanizmusról állapodtak meg – ez a magyar és a lengyel érv szerint jogszerűtlen módon nyitja újra a nyári alkut, ráadásul az EU alapszerződéseivel ellentétesen teremt egy újabb jogállamisági eszközt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában