a gyerekeket is bevonják

2019.11.19. 13:26

Eddig 50 ezren haltak meg az Iszlám Állam nevében

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek mintegy 50 ezer halottja van – mondta Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet igazgatója kedden az M1 csatornán.

Az igazgató úgy fogalmazott, ez a „szellemhadsereg” szolgál példaképként a dzsihádnak, hiszen ennyien már nagyon régen nem estek el az iszlám nevében.

Jelenleg a terrorszervezetnek még 15 ezer harcosa lehet szabadon, 12 ezren már fogolytáborban vannak, mellettük körülbelül 70 ezer családtag is.

Dezső Tamás szerint a legnagyobb problémát a fiúgyermekek jelentik, hiszen őket általában besorozták, és az alkalmazott agymosás következtében a dzsihád reménységeiként tekintenek rájuk.

„Tehát az ő lelkükért indul meg a harc, hogy sikerül-e őket radikalizálni” – mondta, hozzátéve, a szélsőségesek mindent elkövetnek majd, hogy a gyermekek ne integrálódhassanak például egy európai közösségbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában