Közel-Kelet

2018.05.14. 06:43

Dzsihádra szólít az al-Kaida vezetője az Egyesült Államok ellen

Szent háborúra szólított fel vasárnap Ajman az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése miatt az Egyesült Államok ellen.

A világhálóra Tel-Aviv szintén muzulmán föld címmel feltett videójában Zavahri azt hangoztatja, hogy Washington lépése annak a bizonyítéka, hogy a tárgyalások és a „megbékélés” nem szolgálják a palesztinok érdekeit.

Az al-Kaida vezetését a szervezet alapítójának, Oszama bin Ladennek a 2011-es halála után átvevő Zavahri a felvételen a palesztinok árulójának nevezi a Mahmúd Abbász elnök vezette Palesztin Hatóságot, és híveit arra sürgeti, hogy fogjanak fegyvert.

Donald Trump amerikai elnök „világosan és egyértelműen beszélt, leleplezve a modern keresztesháború igazi arcát (...), a vele való együttműködés nem működik, csakis a dzsihád útján történő ellenállás” – mondta állítólag Zavahri a terrorista és muszlim szélsőséges szervezetek megfigyelésével foglalkozó, amerikai SITE Intelligence Group szerint.

Izraeliek tízezrei tartottak felvonulást Jeruzsálemben a nemzeti büszkeség jegyében vasárnap, egy nappal az amerikai nagykövetség hétfőre tervezett Jeruzsálembe költöztetése előtt, amelyet Izrael megalapításának 70. évfordulójára időzítettek.

A palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék jövendő államuk fővárosának, és ezért az amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetését Izrael javára meghozott egyoldalú döntésnek tekintik, amely szerintük aláásta Amerika közvetítői szerepét a béketárgyalásokon.

Az Izraelbe delegált 86 nagykövet közül a Háárec című izraeli újság honlapja szerint mintegy harminc vett részt vasárnap este a nagykövetség átköltöztetése alkalmából tartott diplomáciai fogadáson, amelyet az európai országok nagy többsége egyet nem értése jeléül bojkottált. Az európai uniós tagállamok közül négy nagykövet, Magyarország, Csehország, Románia és Ausztria nagykövete azonban részt vett a fogadáson, amelyet az izraeli külügyminisztériumban adott Benjámin Netanjahu miniszterelnök és felesége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában