Átalakul a dublini szabályozás

2017.10.19. 15:12

Döntés Brüsszelben – Megkezdődik a Soros-terv végrehajtása

Az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) megszavazta azt a reformtervezetét, amely szerint minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából.

Az EP sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a szakbizottság képviselői 43 szavazattal, 16 ellenében fogadták el az uniós menekültügyi rendszer alapjait jelentő új szabályokat. A tervezet a menekültügyi kérelmek gyorsabb elbírálására, a felelősség tagállamok közötti kiegyensúlyozottabb megosztására irányul szolidaritási alapon.

A tervezet a szakbizottság döntését követően az EP plenáris ülése elé kerül, és a miniszterek tanácsának is el kell fogadnia.

Az elfogadott szöveg szerint minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából.

A jövőben nem az a tagállam lenne automatikusan a felelős a kérelem elbírálásáért, ahol a menedékkérő az Európai Unió (EU) területére lép. A felelősség megállapításakor a menedékkérő és egy adott tagállam közötti kapcsolatok számítanának, úgy, mint a létező családi kapcsolatok, korábbi tanulmányok vagy korábbi érvényes tartózkodási engedély az EU területén.

Amennyiben nincsenek ilyen kapcsolatok, akkor a tagállamot egy fix elosztási kulcs segítségével jelölik ki, miután megtörtént a menedékkérő regisztrálása, a biztonsági ellenőrzés és a kérelem jogosultságának gyors kivizsgálása. Ennek célja az, hogy azoknak a tagállamoknak, ahová a menekülők megérkeznek, ne kelljen Európa nemzetközi kötelezettségeiből aránytalanul nagy részt vállalniuk.

A szöveg kitér arra is, hogy

azok a tagállamok, amelyek nem vesznek át menedékkérőket, vagy nem teljes körűen tartják be a szabályokat, csak korlátozottan férjenek hozzá az uniós forrásokhoz

- közölte az uniós parlament sajtószolgálata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában