Észak-koreai válság

2017.09.24. 19:09

Donald Trump nem akar atomháborút

Ezt az amerikai pénzügyminiszter vasárnap az észak-koreai válságról beszélve jelentette ki.

Steve Mnuchin az ABC televízió This Week című szokásos vasárnapi politikai vitaműsorában fejtette ki véleményét.

„Az elnök nem akar nukleáris háborúba keveredni, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez ne is történjék meg”

- fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor: Donald Trump készen áll arra, hogy mind katonai, mind gazdasági eszközökkel megvédje az Egyesült Államokat a phenjani nukleáris fenyegetéstől.

Steve Mnuchin közölte:

„Az elnök már korábban leszögezte, hogy minden megoldás az asztalon van, sok lehetőséget vázoltak fel neki, és a megfelelő időben meghozza a döntést”

Donald Trump a múlt héten írta alá azt az elnöki rendeletet, amely kiterjesztette az Észak-Korea elleni szankciók körét. Mnuchin e büntető intézkedéseket vasárnap a valaha hozott legerősebb szankcióknak minősítette, de hozzátette, hogy a szankció csak a cselekvés egyik formája.

„A másik forma a katonai, megint másik forma a gazdasági cselekvés, és az elnök valamennyi eszközt igénybe veszi majd”

- szögezte le a pénzügyminiszter.

Az amerikai elnök a héten az ENSZ-közgyűlés ülésszakának általános vitáján elmondott beszédében a többi között azt mondta, hogy Washington „teljesen megsemmisíti” Észak-Koreát, amennyiben arra kényszerülne, hogy megvédje önmagát vagy szövetségeseit.

Válaszként Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter szombaton – szintén az ENSZ-közgyűlés ülésszakán – bejelentette: az Egyesült Államok elleni rakétatámadás elkerülhetetlen, miután „a gonosz elnök” (Donald Trump) rakétás embernek nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt. A külügyminiszter azt is közölte: Phenjan arra készül, hogy hidrogénbombát robbantson a Csendes-óceán felett.

Steve Mnuchin az ABC televíziónak adott interjújában „hihetetlennek” nevezte az észak-koreai fenyegetést.

„Ez a bejelentés arról szól, hogy valaki kísérleteket folytat nukleáris fegyverekkel, hidrogénbombával, amely drámaian pusztítóbb hatású, mint amilyent valaha is bevetettek. Ez a bejelentés arról is szól, hogy ballisztikus rakétát küldenek a japán légtér fölé. Ezt a továbbiakban nem fogjuk megengedni, az elnök világosan megmondta”.

Maga Donald Trump szombaton éjjel Twitter-bejegyzésben reagált az észak-koreai külügyminiszter beszédére.

„Ha a Kicsiny Rakéta Ember gondolatait visszhangozza, nem sokáig lesznek már itt” – írta az elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában